Az álláskeresők száma 1,4 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 261 500 álláskereső szerepelt, több mint 3500 emberrel kevesebb, mint egy éve.
A munkájukat elvesztőkért és a munkát keresőkért emelte fel szavát Ferenc pápa, aki a munkanélküliséget a kor világméretű tragédiájának nevezte május elsején a Szent Péter téren tartott általános audienciáján.
A vártnál nagyobb mértékben, az euróövezetben tíz és fél éves mélypontra, az Európai Unióban pedig a mindenkori legalacsonyabbra csökkent márciusban a munkanélküliségi ráta az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett jelentése szerint.
A foglalkoztatottak 4,5 milliós létszáma komoly stabilitást ad a magyar gazdaságnak.
A 2018. december-2019. februári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 168 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb az előző háromhavi átlagnál.
A 2018. november és 2019. január közötti időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 170 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt.
A nyilvántartott álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2019. januári zárónapon 254 200 álláskereső szerepelt, mintegy 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A piaci várakozásokkal összhangban több mint tízéves mélyponton stagnált a munkanélküliségi ráta az euróövezetben a tavalyi év utolsó hónapjában.
A magyar gazdaság tavaly gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottságot.
A tavaly október-decemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 8 ezerrel, 167 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Tíz éve a legalacsonyabbra csökkent novemberben a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.
A tavaly szeptember-novemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 9 ezerrel, 169 ezerre, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent, ami az előző háromhavi átlagnál is 0,1 százalékponttal alacsonyabb.
