Kodályra emlékeznek a Müpában

A 135 éve született Kodály Zoltánra emlékeznek koncertekkel és a Klassz a pARTon! eseménysorozat programjaival december 16-án és 17-én Budapesten, a Müpában.

Ingyenes vetítéssorozatot kínál a Müpa

Hét helyszínen várja az érdeklődőket a Müpa HD - Válogatás a Müpa koncertfelvételeiből című ingyenes vetítéssorozat, amelyen újcirkusz-produkciók, kortárs táncelőadások, klasszikus és könnyűzenei koncertek elevenednek meg.

Gálaesttel és fotókiállítással ünnepel a 30 éves Szegedi Kortárs Balett Budapesten

Gálaesttel és fotókiállítással ünnepli három évtizedes művészi útját a Szegedi Kortárs Balett november 8-án, az alapító Imre Zoltán születésnapján a budapesti Müpában.

Koncerttel emlékeznek Kocsis Zoltánra a Nemzeti Filharmonikusok

Koncerttel emlékeznek Kocsis Zoltánra halálának első évfordulóján, november 6-án a Nemzeti Filharmonikusok a Müpában Hamar Zsolt, valamint Dobszay Péter vezényletével.

A világzene afrikai ikonjai a Müpában

Afrika két világhírű világzenei előadója ad koncertet a Müpában, mindketten első alkalommal lépnek fel Magyarországon.

Hat koncerttel várja a közönséget a Rising Stars sorozat

Ellen Nisbeth, Pálfalvi Tamás, Nora Fischer, Christoph Sietzen, a Quatour von Kuijk és Emmanuel Tjeknavorian lép fel a budapesti Müpa Fesztivál Színházában november 3. és 5. között a Rising Stars sorozatban, amely hat koncerttel várja a közönséget.

Dvorák Stabat Matere hangzik el november 1-jén a Müpában

Dvorák ritkán hallható Stabat Matere szólal meg Riccardo Frizza vezényletével november 1-jén, mindenszentek ünnepén a budapesti Müpában.

Bertrand de Billy vezényletével adnak koncertet a Nemzeti Filharmonikusok

Radovan Vlatkovic kürtművész lép színpadra a Nemzeti Filharmonikusokkal Bertrand de Billy vezényletével október 26-án a Müpában.

Közös koncertet ad Bogányi Gergely és Boros Misi a Müpában

Közös koncertet ad Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész és Boros Misi, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató felfedezettje december 6-án a Müpában.

Hangversenyek és bárest is szerepel a Cziffra Fesztivál programjai közt

A hangversenyek mellett bárest, zenei stand up és improvizációs est is várja az érdeklődőket a 3. Cziffra György Fesztiválon, amelynek 2018. február 19. és 27. között a MOM Kulturális Központ, a Zeneakadémia és a Müpa ad otthont Budapesten.

Kezdődik a New Orleans Swingfesztivál a Müpában

Kozma Orsi és zenekara Woody Allen filmzenéit idézi meg, Gyárfás István koncertjén rajzfilmslágerek elevenednek meg, az amerikai No BS! Brass Band pedig autentikus New Orleans-i hangulatot teremt majd a Müpában péntektől vasárnapig tartó New Orleans Swingfesztiválon.

Jazzmuzsikával köszönti az államalapítás ünnepét a Müpa

Hagyományaihoz híven jazzmuzsikával köszönti az államalapítás ünnepét és egyúttal az új hangversenyévad indulását vasárnap a Müpa.