Balog: közös ügy a roma felzárkózás

A roma felzárkózás közös ügy, sokkal fontosabb annál, hogy csak a romákra bízzuk, és olyan fontos ügy, amely a romák nélkül nem fog menni - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Roma Koordinációs Tanács hétfői budapesti ülésén.

Soltész: háromszorosára emelkedett a nemzetiségek támogatása 2010 óta

Háromszorosára emelkedett a magyarországi nemzetiségek támogatásának összege a központi költségvetésben 2010 és 2018 között - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Soltész: a kormány támogatja a budapesti Bolgár Művelődési Ház felújítását (2. rész)

A magyar kormány örömmel segíti a bolgár közösség törekvését, hogy megújítsa hatvan éve Budapesten felépült kulturális intézményét, amely talán legfontosabb alapja a megmaradásnak.

Soltész: a kormány támogatja a budapesti Bolgár Művelődési Ház felújítását

A magyar kormány örömmel segíti a bolgár közösség törekvését, hogy megújítsa hatvan éve Budapesten felépült kulturális intézményét, amely talán legfontosabb alapja a megmaradásnak.

Várhatóan az ősszel már minden megyében lesz roma platform

A már meglévő három megyei roma platform mellett várhatóan ősszel az összes megyében megalakulnak a felzárkózást segítő, helyi problémákra választ kínáló konzultatív testületek.

Soltész: a Nyugat szinte nem tesz semmit az üldözött keresztényekért, viszont igen mond a muszlimok beözönlésére

Soltész Miklós teljesen érthetetlennek tartja, hogy miközben Európa és Észak-Amerika szinte semmit nem tesz az üldözött keresztényekért, igent mond muszlim tömegek Európába özönlésére.

Soltész: a lengyel-magyar barátság mögött ezer év hűség van

Lengyelek és magyarok barátsága mögött ezer év kölcsönös hűség van - mondta a Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a legrégebbi magyarországi lengyel településről, Derenkről szóló konferencián pénteken.

Befejeződött az esztergomi Szegényházi Kápolna felújítása

A belső tér teljes rendbetételével befejeződött az esztergomi Boldog Ceferino Roma Misszió által használt Szegényházi Kápolna felújítása - mondta el az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye főépítésze az MTI-nek.

Balog: a nemzetiségek egymást és Magyarországot is gazdagítják

Átadták a Nemzetiségekért díjakat Budapesten hétfőn.
A nemzetiségek mintegy 2,5 milliárdos támogatási növekedést szeretnének elérni

A nemzetiségek mintegy 2,5 milliárdos támogatási növekedést szeretnének elérni

Mintegy 2,5 milliárd forintos támogatási növekedést szeretnének elérni a jövő évre vonatkozóan a nemzetiségiek, ennek érdekében módosító javaslatot nyújt majd be az Országgyűlés magyarországi nemzetis...
Soltész: a bolgár közösség színesebbé, erősebbé teszi Magyarországot

Soltész: a bolgár közösség színesebbé, erősebbé teszi Magyarországot

A néhány ezres bolgár közösség színesebbé, erősebbé teszi Magyarországot - hangsúlyozta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a népcsoport történet...
Önkormányzat 2014 - Minden nemzetiség kevesebb települési szintű választást tarthat, mint négy éve

Önkormányzat 2014 - Minden nemzetiség kevesebb települési szintű választást tarthat, mint négy éve

Minden nemzetiség kevesebb települési szintű választást tarthat, mint négy éve - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának, a www.valasztas.hu-nak az adataiból. Négy évve...