Befejeződött az esztergomi Szegényházi Kápolna felújítása

A belső tér teljes rendbetételével befejeződött az esztergomi Boldog Ceferino Roma Misszió által használt Szegényházi Kápolna felújítása - mondta el az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye főépítésze az MTI-nek. Sandner Zoltán tájékoztatása szerint az elmúlt években lépésről lépésre újították fel az épületet, mintegy 30 millió forint ráfordításával. Az egytornyú, kisebb templom 1792-ben épült fogadalmi templomként, az akkor pusztító pestisjárvány miatt. A kápolna egy homlokzatot alkot a mellette lévő egykori kórházzal, illetve szegényházzal, jelenleg az egyház roma missziójának templomaként működik. A felújítás során a főegyházmegye saját forrásain túl támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától, valamint egy Dorogon működő, építőanyagokat gyártó nemzetközi vállalattól - ismertette a főépítész.

Székely János segédpüspök, a Boldog Ceferino Roma Misszió vezetője, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs felelőse az MTI-nek elmondta, a misszióban gyermekek délutáni tanulásához nyújtanak segítséget, baba-mama klubot működtetnek, három gyermek és egy felnőtt focicsapatot, valamint egy tánccsoportot szerveztek.

A Boldog Ceferino Roma Misszió személyi plébániaként is működik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén élő cigányok számára, akik itt részesülhetnek a keresztségben, köthetnek házasságot vagy kérhetik szeretteik temetését. Esztergomban mintegy háromezer cigány él, nagy részük beszéli a lovári nyelvet. Ők a misszió kápolnájában szerda esténként anyanyelvükön tartott misén vehetnek részt, amely a körükben kimondottan népszerű - ismertette Székely János.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com