Korózs Lajos: helyi fórumok segíthetnék az idősek gondjainak megoldását

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerint a településeken olyan fórumokra volna szükség a helyi hatalom és a nyugdíjasok között, amelyeken az idősek véleményezhetnék az őket érintő politika alakítását.

Korózs Lajos: helyi fórumok segíthetnék az idősek gondjainak megoldását

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerint a településeken olyan fórumokra volna szükség a helyi hatalom és a nyugdíjasok között, amelyeken az idősek véleményezhetnék az őket érintő politika alakítását.

Karácsony Gergely Budapesti Idősügyi Tanács felállítását javasolja

A főváros vezetése szeretné létrehozni a Budapesti Idősügyi Tanács intézményét, ez a különböző szervezetek rendszeres fórumaként segítené a fővárosiak nagy többsége által támogatott program végrehajtását.

Novák Katalin: a nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapnak nyugdíjprémiumot

Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Emmi: novemberben érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés

Novemberben érkezik a minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíjkiegészítés, egy átlag nyugdíjas novemberben összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.

Novák Katalin: harmadik éve részesülhetnek nyugdíjprémiumban az idősek

A magyar gazdaság növekedésének köszönhetően már harmadik éve részesülhetnek nyugdíjprémiumban az idősek, a juttatás idén minden eddiginél magasabb összegű lesz - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Szegeden.

Karácsony Gergely 20 ezer forint fűtési támogatást adna az időseknek és a nagycsaládosoknak

Fűtési szezononként húszezer forintot kapnának a nyugdíjasok és a rászoruló nagycsaládosok a fővárostól - tett ígéretet Karácsony Gergely kedden Budapesten, sajtótájékoztatón az idősek világnapján.

Megkezdődött a rezsiutalványok kézbesítése

Megkezdődött a rezsiutalványok postai kézbesítése a nyugdíjasoknak hétfőn, szeptember 30-áig mintegy 2,6 millióan kapnak személyenként 9 ezer forint összegben gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt.

Fónagy János: nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa

Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, ezért ha nekik nincs rá szükségük, akkor azzal hozzátartozóikat is segíthetik - közölte a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Gulyás: 9 ezer forintnyi rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Népszavazást kezdeményez egy nyugdíjas szervezet

A nyugdíjasok létbiztonsága, kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében négy népszavazási kérdést nyújtott be a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület szerdán a Nemzeti Választási Bizottsághoz hitelesítésre.

Fidesz: a bevándorláspártiak a nyugdíjasok biztonságát és megélhetését is veszélyeztetik

A Fidesz szerint a bevándorláspártiak a nyugdíjasok biztonságát és megélhetését is veszélyeztetik.