MSZP: a nyugdíjasok sem maradnak ki a Fidesz-kormány rejtett adóemeléséből

Rejtett adóemeléssel vádolta a kormányt az MSZP alelnöke szerdán, ezzel szerinte a kisnyugdíjasokat és a közepes nyugdíjjal rendelkezőket büntetik leginkább.

Varga Mihály: csütörtöktől érkeznek a 15 százalékkal emelt nyugdíjak

Csütörtöktől érkeznek a 15 százalékkal emelt nyugdíjak - hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

Szentkirályi Alexandra: a nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra

A nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookra kedden feltöltött videójában.

Kormányszóvivő: mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket

Mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket - mondta a Facebookon közzétett karácsonyi videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Orbán Viktor: január elsejétől 15 százalékkal nőnek a nyugdíjak

Orbán Viktor: január elsejétől 15 százalékkal nőnek a nyugdíjak.

KTK: a nyugdíjasok nehéz helyzetben is számíthatnak a kormányra

A nyugdíjasok nehéz helyzetben is számíthatnak a kormányra; novemberben érkezik a nyugdíj-kiegészítés és a nyugdíjprémium - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) csütörtökön az MTI-vel.

DK: a kormány adjon százezer forintos egyszeri támogatást a nyugdíjasoknak!

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is arra kéri a kormányt, hogy az év végéig csökkentse nulla százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját és adjon egyszeri, százezer forintos támogatást minden nyugdíjasnak.

Zsigó Róbert: már minden nyugdíjashoz megérkezett a 13. havi nyugdíj

Már minden nyugdíjashoz megérkezett a 13. havi nyugdíj, a kormány így visszaadta azt a pénzt az időseknek, amelyet a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett tőlük - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán.

BKK: március végéig kell érvényesíteni a nyugdíjasok bérletigazolványát

Március 31-éig kell érvényesíteni a nyugdíjasok bérletigazolványát - hívta fel a figyelmet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A posta megkezdte a 13. havi nyugdíjak kézbesítését

A Magyar Posta szerdától kézbesíti a február havi nyugdíjkifizetés mellett, azzal egy időben a 13. havi nyugellátást is - közölte a társaság az MTI-vel.

Gulyás: februárban megérkezik az első teljes 13. havi nyugdíj

Februárban megérkezik az első teljes 13. havi nyugdíj - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Orbán: minden nyugdíjas biztos lehet a januári nyugdíjemelésben

Minden nyugdíjas biztos lehet abban, hogy 5 százalékkal emelkedik a nyugdíja januártól, emellett a következő évben teljes egészében visszaadott tizenharmadik havi nyugdíj értéke is 5 százalékkal emelkedik - jelentette be Orbán Viktor kormányfő.