Az eskütétel után Gyurcsány Ferenc vezetésével kivonult a DK és a Momentum

Az eskütétel után Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének vezetésével kivonultak a DK és a Momentum képviselői az Országgyűlés hétfői alakuló üléséről.

Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására

Áder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.

Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője

Megalakult az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja, a szocialista képviselők a posztot eddig is betöltő Tóth Bertalant választották frakcióvezetőnek - közölte az ellenzéki párt csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Ujhelyi István vállalna vezető szerepet az MSZP-ben

Kész vezető szerepet vállalni és elindulni a társelnöki tisztségért az MSZP tisztújításán Ujhelyi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője, ha a párt a radikális átalakulás mellett dönt.

A kilakoltatási moratórium meghosszabbítását sürgeti a Mi Hazánk

A banki szerződések miatt indult kilakoltatások leállítását és a moratórium meghosszabbítását követeli a Mi Hazánk Mozgalom, mivel szerintük e nélkül több ezer adós veszítheti el az otthonát.

Az önellátó mezőgazdálkodást ösztönözné a Mi Hazánk

Az önellátó mezőgazdasági termelés elősegítését, fejlesztését, propagálását célzó országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Mi Hazánk Mozgalom annak érdekében, hogy meg lehessen előzni egy esetleges élelmezési válságot.

A Romániából érkező környezetszennyezés ellen tiltakozik a Jobbik

Petícióval és három zsák kommunális hulladékkal tiltakozott a budapesti román nagykövetség előtt pénteken a Jobbik három politikusa, mondván, a szomszédos országból évtizedek óta hoznak át szemetet a folyók a határ magyar oldalára.

A Pegasus-bizottság magyarországi látogatását kezdeményezi a DK

A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy látogasson Magyarországra az Európai Parlament Pegasus- bizottsága.

A Mi Hazánk a baloldali összefogást is leváltaná

A kormány leváltása mellett a baloldali ellenzék leváltása is célja a Mi Hazánk Mozgalomnak - mondta az ellenzéki párt alelnöke szerdán Budapesten.

Az oltási kötelezettség megszüntetését sürgeti a Mi Hazánk

A Mi Hazánk arra szólította fel a főváros vezetését, hogy töröljék el az önkormányzatok által bizonyos munkakörök betöltéséhez előírt covid-oltási kötelezettséget.

Jobbik: kártalanítsa a kormány a pedagógusokat!

Azonnal kezdje meg a kormány a pedagógusok "kártalanítását", emelve bérüket és megadva nekik a sztrájkhoz való jogot - sürgette csütörtöki online sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Mi Hazánk: nem pártok, hanem tömbök szerint kell elosztani a parlamenti tisztségeket

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint nem a pártok száma, hanem a politikai tömbök szerint kell elosztani a parlamenti tisztségeket.