A kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és jórészt pluszban álltak a még nyitva tartó börzék is.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Pluszban indították hétfőn a pénteki záróértékükhöz képest a főbb európai tőzsdemutatók.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,98 pontos emelkedéssel, 39 305,73 ponton nyitott hétfőn.
Nem várható jelentős elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), az árfolyamok várhatóan csekély mértékben változnak a hétfői nyitást követően - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Alig változott a forint árfolyama hétfőn reggelre a péntek estihez képest, az eurót továbbra is a 400 forintos szint körül jegyzik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX változatlan szinten, 39 224,77 ponton nyitott pénteken.
Magyarország bölcsen teszi, hogy elutasítja a globális minimumadót, amely jelentősen károsítaná az országok közötti adóversenyt, és indokolatlanul nagy kárt okozna a vállalkozásoknak, a munkavállalóknak és a gazdaságoknak világszerte - jelentette ki Grover Norquist.
Pénteken kismértékű emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), miután előző nap felülteljesített a BUX enyhe mínuszával - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében Török Lajos Dániel, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A csütörtöki nagy veszteség után erősödéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdeindexek pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, az eddigi 1,00 százalékról 1,25 százalékra, tizenhárom évi csúcsra emelte alapkamatát a Bank of England.
A Magyar Bankholding célja, hogy a piacot meghatározó vállalatcsoportként a hazai bankszektor élmezőnyébe tartozzon a fenntarthatóság terén is.
