MSZP: Orbánnak az egészségügy, az oktatás fejlesztéséről kellett volna beszélnie

Orbán Viktor miniszterelnöknek inkább az egészségügy, az oktatás fejlesztéséről kellett volna beszélnie, és jobban oda kellene figyelnie párttársai megjegyzéseire - értékelte az MSZP frakcióvezető-helyettese a kormányfő évindító sajtótájékoztatóját csütörtökön Budapesten.

Az LMP népszavazással tiltaná be az atomenergiát Magyarországon

Az LMP az atomenergia betiltása és a megújuló energiaforrásokra történő átállás érdekében kezdeményez további népszavazásokat - közölte az ellenzéki párt országos elnökségének titkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

DK: újabb 12 milliárdot költ a kormány propagandára

A DK szerint a kormánynak nem propagandára, hanem kórházakra és iskolákra, valamint munkahelyteremtésre kellene több pénzt fordítania.

Az EU továbbra is Juan Guaidót ismeri el a venezuelai nemzetgyűlés elnökének

Az Európai Unió továbbra is Juan Guaidót ismeri el a venezuelai nemzetgyűlés elnökének.

Két ügyben hallgatták ki gyanúsítottként Varju Lászlót

Két ügyben, választás rendje elleni bűntett, valamint garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjét - tájékoztatta a főügyészség vezetője az MTI-t.

Kilépett az MSZP-ből Szanyi Tibor

Megszüntette MSZP-tagságát Szanyi Tibor.

Elemző: Gyurcsány deklarálta az ellenzék vezetését

Gyurcsány Ferenc bejelentette az igényét az ellenzék vezetésére azzal, hogy közösségi oldalán deklarálta a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, listára és jelöltekre vonatkozó programját - értékelt a Nézőpont Intézet vezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Fidesz: ma már a nyugat-európai politikusok is megvédenék Európát

Ma már azok a nyugat-európai politikusok is belátják, hogy szükség van az európai határok védelmére, akik korábban a "willkommenskultur" élharcosai voltak - jelentette ki Deutsch Tamás az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Deutsch: egész Európában meg kell állítani a bevándorlást

A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői 2020-ban azt tartják a legfontosabb feladatuknak, hogy egész Európában megállítsák a bevándorlást - mondta Deutsch Tamás, a kormánypártok brüsszeli delegációvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

DK: a független színházak továbbra is a túlélésért küzdenek

Továbbra is a túlélésért küzdenek a független színházak, a kormányzat ugyanis tudatosan bizonytalanságban tartja őket - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a humán területekért felelős budapesti főpolgármester-helyettes.
Próféciák 2020

Próféciák 2020

Sötét jövőt jósol Nicolas Aujula, Nostradamus és Baba Vanga.

MSZP: miért védi Kásler Miklós a Borsod megyei kórház vezetőit?

Gazdasági összefonódást emlegetett az emberi erőforrások minisztere, valamint a Borsod megyei kórház vezetője között Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, azt kérdezve.