Az MSZP rendkívüli kongresszusa titkos szavazáson 99,7 százalékos többséggel az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjévé választotta Mesterházy Attila pártelnököt, és egyhangúlag jóváhagyta az ö...
Háromlépcsős idei rezsicsökkentésről döntött a Fidesz-KDNP: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áram ára szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal...
Szerző: Laura
itt:
világgazdaság
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint gyorsul idén a növekedés a világgazdaságban, de megmaradtak a kockázatok; a munkanélküliség továbbra is magas, és egyenlőtlen a növekedés eloszlása.
Ezt kedden...
Az LMP pert indít az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. ellen, hogy hozzájusson a cég médiaszerződéseihez – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a párt két társelnöke.
Schiffer András emlé...
Nem lehet visszamenőlegesen érvényesíteni az európai uniós jogszabályokat - közölte keddi éves nemzetközi sajtóértekezletén az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov bírálta az EU-t a Déli Áramlat gázv...
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója szerint elgondolkodtató, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke mivel tartja sakkban az összeállásra "kényszerített" ellenzéki koalíció tagjait. Csizmadia László k...
A Jobbik azt várja a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a paksi erőmű bővítését is magában foglaló magyar-orosz államközi szerződés minden részletét, valamint egy ciklusokon átívelő országgyűlési b...
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány "bűvészkedik" a foglalkoztatási statisztikákkal azzal, hogy azokba beszámítják a közfoglalkoztatottakat és a külföldön munkát vállalókat is.
Gréczy Zs...
Egy, a pécsi közbiztonság javítását célzó, öt pontból álló javaslatcsomag megvalósítását javasolja az önkormányzatnak és a rendőrségnek a Fidesz pécsi elnöksége – jelentette be a párt városi szervezet...
Szerző: Laura
itt:
Külföldi politika
Megkezdődtek kedden Brüsszelben Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásai, amelyek minden bizonnyal évekig tartanak majd.
A hivatalosan kormányközi konferencia keretében rendezett nyitó ülésre Szerbia...
Nem válogat a baloldal az eszközökben, hogy újra hatalomra jusson, ezért a kormánypártoknak mindenre fel kell készülniük - írta a párt tagjainak küldött, a Magyar Nemzet birtokába került levelében Kub...
Szerző: Laura
itt:
Külföldi politika
Hiba volt visszavonni Irán meghívását a svájci Szíria-konferenciára, de ez nem katasztrófa - jelentette ki az orosz külügyminiszter keddi évértékelő moszkvai nemzetközi sajtóértekezletén.
Szergej L...
