Húszéves a debreceni őszi fesztivál

Tizenhárom nap alatt huszonkét programra várják az érdeklődőket az idén huszadik alkalommal megrendezett debreceni őszi fesztiválon november 6. és 18. között.

Történelmi reklámok is lesznek az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon

A Queen-koncertfilm, a Moszkva tér és a Metropolis mellett történelmi reklámokat is vetítenek az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon november 2. és 5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Budapesti Francia Intézetben és a Corvin Moziban.
Hatvan helyszínen több mint 350 programmal várja az érdeklődőket az Országos Rajzfilmünnep

Hatvan helyszínen több mint 350 programmal várja az érdeklődőket az Országos Rajzfilmünnep

Hatvan helyszínen több mint 350 programmal, a filmvetítések mellett halloweenbulival, játszóházakkal, interaktív előadásokkal is várja az érdeklődőket november 3. és 5. között az Országos Rajzfilmünnep.

Hangversenyek és bárest is szerepel a Cziffra Fesztivál programjai közt

A hangversenyek mellett bárest, zenei stand up és improvizációs est is várja az érdeklődőket a 3. Cziffra György Fesztiválon, amelynek 2018. február 19. és 27. között a MOM Kulturális Központ, a Zeneakadémia és a Müpa ad otthont Budapesten.

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál programjából válogat az Uránia

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) programjából láthat válogatást szeptember 30-án a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Táncdalslágerek dzsesszesen a Zsidó Kulturális Fesztiválon

A népszerű táncdalszerző, Gábor S. Pál dalai dzsesszes feldolgozásban szólalnak meg szeptember 6-án, szerdán a Dohány utcai Zsinagógában, a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében.

Őszi zenei és gasztronómiai fesztivált rendeznek az ausztriai Kismartonban

Herbstgold-Festival néven zenei és gasztronómiai fesztivált szerveznek a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastélyban szerdától, a tíznapos esemény alatt a komolyzene mellett dzsessz, balkáni és roma zenei koncertek is lesznek.

Két saját bemutató és vendégprodukciók a Pécsi Harmadik Színház műsorán

Kortárs dráma, zenés játék, magyarországi és határon túli magyar vendégprodukciók is szerepelnek a Pécsi Harmadik Színház 2017/2018-as évadjának műsorán - közölte az MTI-vel a teátrum, amely két saját bemutatóval készül az idényre.

Színháztörténeti séták is lesznek az idei Színházak éjszakáján

Idén először színháztörténeti sétákkal is készülnek a szervezők szeptember 16-án a Színházak éjszakájára, amelyre harmincöt színház készül több tucat programmal és új darabjaikhoz kapcsolódó eseményekkel.

Rekordszámú program lesz a kaposvári Miénk a város fesztiválon

Rekordszámú, több mint félszáz programmal várja a közönséget a Miénk a város fesztivál szeptember 1. és 3. között Kaposváron - mondta a helyi önkormányzat kulturális referense a somogyi megyeszékhelyen hétfőn sajtótájékoztatón.

Zrínyi Napok: több mint kétszáz hagyományőrző eleveníti fel a kitörést Szigetváron

Szeptember 7. és 10. között rendezik meg Szigetváron a Zrínyi Napok programsorozatot, amelyen több mint kétszáz hagyományőrző részvételével elevenedik meg a hadvezér Zrínyi Miklós kitörése - közölték a szervezők az MTI-vel.

Százharminc program három nap alatt Szentendrén

Minden műfajban, minden korosztálynak, éjjel és nappal kínál különleges programokat a Duna-parti város augusztus 25. és 27. között a Szentendre Éjjel-nappal Nyitva elnevezésű nyárbúcsúztató fesztiválon .