Az erdei vasutat ünneplik a hétvégén a Gemencen

Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján.

Október közepén rendezik a 10. David Popper Nemzetközi Csellóversenyt

Október 10-14. között rendezik a 10. David Popper Nemzetközi Csellóversenyt Várpalotán.

OS: Az Arany-Korona Alapítvány közleménye

VII. FÖLDMŰVESEK NAPJA HAJDÚNÁNÁS VÁROSBAN.

Sára Sándor-sorozattal várja a közönséget az Art+ mozi

Sára Sándor retrospektív sorozattal várja a közönséget az Art+ mozi, ahol szeptember 7-től minden nap egy-egy filmet láthat a közönség a rendező-operatőr munkái közül.

Öt premierrel készül a Győri Balett

Öt premierrel készül a Győri Balett a 2023/2024-es évadra, amelyben felújított darabokat is műsorra tűznek - mondta az évadnyitó társulati ülésen a társulat igazgatója kedden a Győri Nemzeti Színházban.

Libafesztivált rendeznek Kiskunfélegyházán

Libatenyésztők szakmai konferenciája, népművészeti kiállítás és néptánctalálkozó, libából készült ételek versenye, Lúdas Matyi-futam és sakkverseny, valamint számos könnyűzenei koncert is szerepel a huszonnegyedik Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjai között.

Loreena McKennitt-koncert jövő márciusban az MVM Dome-ban

Öt év után jövőre visszatér Budapestre Loreena McKennitt.

Nemzetközi kerámia szimpózium kezdődött Budapesten

Szeptember 4. és 9. között Budapest ad otthon az 55. közép-európai kerámiakutatók konferenciájának, amelyre az idén nyolc országból érkeztek vendégek - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Nemzeti Múzeum.

Budapest 150 futballfesztivál a Margitszigeten

Budapesten játszották az első hivatalos magyarországi labdarúgó-mérkőzést, a Margitszigeten pedig válogatott találkozót is rendeztek: e két tény adta az apropóját és a helyszínét a szombati Budapest 150 futballfesztiválnak.

Ismét lesz "Retró véradás" az ország 15 pontján

Ismét megtartja "Retró véradás" elnevezésű programját az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ): az immár hagyományosnak számító rendezvényre szeptember 2-án, 4-én és 5-én, országszerte 15 helyszínen várják a véradókat.

Várjátékokat rendeznek szombaton Füleken

Ismét életre kel a történelem a füleki várban, ahol a XXIII. várjátékokat rendezik meg szombaton.

A Szobori búcsúra várják a vendégeket Ópusztaszerre

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a környékbeliek az ünnepre a hagyományoknak megfelelően fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője kedden az MTI-t.