Lezárult a 28. Magyar innovációs nagydíj pályázat nevezése, összesen 46 pályázatot nyújtottak be különböző magyarországi cégek - közölte a Magyar Innovációs Szövetség hétfőn.
A magyar iparvállalatok technológiai és energiahatékonysági fejlesztéseit támogató Irinyi Terv 2,5 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Február 12-ig lehet pályázni a 28. Magyar Innovációs Nagydíjra, amelyre olyan cégek jelentkezését várják, amelyek 2019-ben jelentős üzleti eredményt értek el valamilyen innováció megvalósításával, értékesítésével és alkalmazásával.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Két nyertes pályázatnak köszönhetően megkezdődött Almásfüzitőn az Azaum Római Tábor fejlesztése csaknem 600 millió forint értékben - mondta el a település polgármestere az MTI-nek.
Mónus Márton, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere nyerte idén is a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek járó Szalay Zoltán-díjat a 38. Magyar Sajtófotó pályázaton, amelyen a közmédia fotóriporterei összesen tizenegy díjat és két dicséretet kaptak.
Egyenként másfél millió forinttal három doktoranduszt és három fiatal kutatót díjazott a 2019 őszén meghirdetett agrártehetségek versenyén a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) - mondta Gyuricza Csaba főigazgató hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató verseny első fordulójának eredményét - közölte a Magyar Innovációs Szövetség az MTI-vel hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az Európai Polgár Közhasznú Alapítvány "A szerb-magyar baráti kapcsolatok, az együttműködés és a demokrácia segítése, erősítése" címmel ösztöndíj pályázatot hirdet nagykorú szerb-magyar kettős állampolgárok számára - tájékoztatta az alapítvány pénteken az MTI-t.
Országszerte 67 fiatal művész és természettudományos tehetség pályafutását segíti a MOL Alapítvány a tanévben összesen 19 millió forinttal.
Több mint ezer felvétel érkezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusának megörökítését célzó Kerülj képbe! építészeti fotópályázatra, melynek eredményét kedden a MOMÉ-n hirdették ki.
Meghirdették a 28. Magyar innovációs nagydíj pályázatot szerdán Budapesten.
Huszonöt induló zenekar kapott kétmillió forintos támogatást az NKA Hangfoglaló Program hatodik évadában.