Vona: a kormány nyolc év kormányzás után csak annyit tud mondani, hogy Soros

Felháborító, hogy a kormány nyolc év kormányzás után csak annyit tud mondani, hogy Soros György, és nem beszél arról, mi lett az egészségüggyel, az elvándorlással, az utak állapotával, a bérek helyzetével, az oktatással, az északkelet-magyarországi régióval.

Hidvéghi: Juhász Péter belebukott a nőverésbe

Juász Péter, az Együtt elnöke belebukott a nőverésbe - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy az ellenzéki politikus bejelentette, visszalép az egyéni képviselőjelöltségtől.

MSZP: véget kell vetni a "fideszes bűnszervezet" működésének

Az MSZP szerint a választópolgároknak az áprilisi parlamenti választáson véget kell vetniük a "fideszes bűnszervezet" működésének.

LMP: a Fidesszel maradna a szegénység

Az LMP szerint amennyiben a Fidesz folytatja a kormányzást, akkor Magyarországon szegénység maradna, és tovább növekedne a társadalmi szétszakítottság.

Fidesz: csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a Soros-hálózat

Csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a "Soros-hálózat" - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Kecskeméten, a Mercedes-gyár előtt tartott sajtótájékoztatón.

Juhász Péter visszalépett az egyéni képviselőjelöltségtől

Visszalépett Juhász Péter, az Együtt elnöke az egyéni képviselőjelöltségtől, a párt listáját ugyanakkor továbbra is vezeti - ezt a baloldali politikus Facebook-oldalán jelentette be szombaton.

Karácsony: a választás egyik tétje, hogy Magyarországon megálljon a belső és külső migráció

Az április 8-i országgyűlési választás egyik nagy tétje, hogy Magyarországon megálljon a belső migráció és ne maradjon kivándorló ország, mert mindkettő tönkre teszi az országot - hangoztatta az MSZP-Párbeszéd pártszövetség miniszterelnök-jelöltje pénteken soproni sajtótájékoztatóján.

Együtt: még nincs megállapodás az MSZP-Párbeszéddel, de pár helyen lesz

Nem állapodtak meg visszaléptetésekről éjszakai tárgyalásukon az Együtt és az MSZP-Párbeszéd képviselői, de néhány egyéni választókerületben biztosan megegyeznek - vélekedett Szigetvári Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

NVI: nagyon kevés delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba

Péntek délután lejár a határidő, de még mindig nagyon kevés, alig 5,5 ezer delegáltat jelentettek be a jelöltek és a jelölőszervezetek a szavazatszámláló bizottságokba az országgyűlési választásra - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: szervezett választási korrupció zajlik a Jobbiknál

A Fidesz szerint egyértelmű, hogy szervezett választási korrupció zajlik a Jobbiknál.

A DK az adatvédelmi hatósághoz fordul kéretlen e-mailek miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét, hogy vizsgálja ki, hogyan juthatott hozzá választók e-mail címeihez a Fidesz.

Fidesz: az izraeli nagykövet közbenjárását kérjük a Soros-hálózatot leleplező hangfelvétel kiadása miatt

A Fidesz-KDNP Izrael budapesti nagykövetének Yossi Amraninak a közbenjárását kéri annak érdekében, hogy a magyar kormány megkaphassa a The Jerusalem Posttól a "Soros-hálózatot leleplező" hangfelvételt.