Ismét választások lesznek Izraelben

A kneszet éjszaka leszavazta a költségvetés újabb elhalasztását, ezért a parlament kedd éjfélkor automatikusan feloszlik, és ismét választások lesznek Izraelben, várhatóan március végén - jelentette a helyi média kedden.

Lemondott a szlovén egészségügyi miniszter

Lemondott Tomaz Gantar szlovén egészségügyi miniszter, miután pártja, a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) egy nappal korábban kilépett a Janez Jansa vezette jobbközép négypárti koalíciós kormányból - közölte pénteken a közszolgálati televízió.

Hidvéghi: Gyurcsányné és a baloldal minden határt átlépett a Magyarország elleni hadjárattal

A múlt heti EU-csúcson születetett - "a józan ész diadalát" jelentő - megállapodás után is folytatódni fognak a Magyarország elleni ideológiai alapú nyomásgyakorlási kísérletek - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán, Budapesten.

Az ÁSZ támogatta az Új Köztársaságért Alapítvány törvényességét

Az Állami Számvevőszék támogatta a Demokratikus Koalíció pártalapítványának, az Új Köztársaságért Alapítványnak a törvényes működését - közölte a számvevőszék kedden az MTI-vel, tudatva azt is: a pártalapítvány hozzájuthat a költségvetési támogatásához.

Wintermantel: valami nincs rendben a BKV buszbérlésével

Ahogy az utóbbi napok híreiben is szerepel, valami nagyon nem "stimmel" a BKV buszbérlésével - mondta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának Fidesz által delegált tagja egy videóban, amelyet kedden osztott meg pártja az MTI-vel.

Az ellenzék közös videóban emlékezik 1956-ra

Az ellenzéki pártok közös felvétellel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire.

Farkas Örs: "házhoz ment a pofonért" a Jobbik a bíróságra

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivőjének közlése szerint "házhoz ment a pofonért a Jobbik a bíróságra".

Hollik: a Fidesz-KDNP és a nemzeti kormány ahogy eddig, úgy a jövőben sem enged semmilyen Soros György irányából érkező fenyegetésnek

Soros György újabb fokozatba emelte a Magyarországgal szembeni támadásokat - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Velünk a Város frakció: Miskolc vezetése nyitott a város fejlődését segítő javaslatokra

A Velünk a Város frakciója szerint Miskolc vezetése nyitott a település fejlődését segítő megalapozott, értelmes javaslatokra, de a Fidesz képviselőire nem lehet számítani ebben.

Hollik: a jogállamiság csak ürügy, hogy a brüsszeliek zsarolják Magyarországot

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a jogállamiság csak ürügy arra, hogy a brüsszeliek zsarolják Magyarországot.

LMP: az időseknek most kell a segítség!

Az időseket segítő javaslatcsomagot terjesztett az Országgyűlés elé az LMP. Ebben a többi között a nyugdíjminimum duplájára emelését és a 13. havi járadék első részletének azonnali kifizetését kéri, valamint azt, hogy az idősek juttatása igazodjon a béremeléshez és a gazdasági növekedéshez.

Fidesz: állásfoglalást fogadott el az Országgyűlés európai ügyek bizottsága Lengyelország mellett

A nagyobbik kormánypárt kezdeményezésére Lengyelország melletti szolidaritásról szóló állásfoglalást fogadott el az Országgyűlés európai ügyek bizottsága kedden.