Eddig több mint 33 ezer fiatalnak nyújtottak segítséget a különböző diákhitel-konstrukciók a koronavírus-járvány idején, és ez a szám év végére 40 ezer fölé emelkedhet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37 414,60 ponton nyitott kedden.
Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
Októberben 0,8 százalékkal, 52 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ)tagjai összesen 6485 milliárd forintot kezeltek, amivel elérték a februári, azaz a vírus előtti szintet.
Szeptemberben - az előző két hónappal ellentétben - többlettel zárt a folyó fizetési mérleg.
Újraindult a magyar gazdaság, és az előző negyedévi mélyponthoz képest 11,3 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,49 pontos emelkedéssel, 37 337,59 ponton nyitott hétfőn.
Emelkedéssel indulhat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Csökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb nyugat-európai részvénypiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,69 pontos csökkenéssel, 37 611,13 ponton nyitott pénteken.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, a kockázatvállalási kedvet erősen rontják azok a félelmek, hogy a koronavírus-járvány fellángolása súlyos csapást mér a gazdaságokra.