Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,37 pontos emelkedéssel, 40 613,55 ponton nyitott kedden.
A kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Többek között az új beruházásoknak köszönhető a foglalkoztatás jelentős növekedése - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Enyhe csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,43 pontos emelkedéssel, 41 016,17 ponton nyitott hétfőn.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
A londoni székhelyű FTSE Russell piaci adatszolgáltató fejlődő piaccá minősítette fel 2020 szeptemberétől a bukaresti értéktőzsdét, amelynek vezetői pénteken Románia EU-csatlakozása utáni legfontosabb gazdasági eredményeként értékelték a magasabb besorolást.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Alacsony forgalom mellett emelkedéssel zárták az irányadó kínai tőzsdeindexek a pénteki kereskedést, de múlt hét péntekhez képest jelentősen csökkent értékük a kereskedelmi bizonytalanságok és a gazdasági növekedés lassulása miatt.
Emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék.