Romániában szigorították a rendezvények, gyülekezések szervezésének szabályait

Romániában betiltották szerdán a százfősnél nagyobb gyülekezések, rendezvények szervezését azért, hogy hatékonyabb legyen a koronavírus terjedése elleni küzdelem.

Tüttő Kata: a főváros egyelőre nem mondja le a nagyobb rendezvényeket

Amíg a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős országos operatív törzs nem kéri, a főváros nem halasztja el, nem mondja le a nagyobb rendezvényeket - közölte a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten újságírókkal.

OS: A Munka-kör Alapítvány a Hallássérültekért közleménye

Rendezvények a turizmusban, vendéglátásban dolgozók számára és pályaorientáció az érdeklődőknek.

Kormányszóvivő: több ezer ember gondoskodik a biztonságról

Több ezer ember gondoskodik az augusztus 20-ai programokon részt vevők biztonságáról - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken Budapesten.

Kiemelt nyári ellenőrzést tart a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal(Nébih) kiemelt ellenőrzést indított július elsején, a hagyományosan vizsgált rendezvények és gyermektáborok mellett új területeket is bevontak az akcióba.

A magyar kultúra napja: Változatos programok Csongrád megyében

Változatos programokkal, kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, koncertekkel, elismerések átadásával ünneplik a magyar kultúra napját Csongrád megyében.
10 izgalmas külföldi úti cél a 2016-os nyárra

10 izgalmas külföldi úti cél a 2016-os nyárra

Utaznál, de még nem tudod hová? Nyitott vagy az újdonságokra? Akkor szemezgess listánkból, ahol változatos és izgalmas úti célokat mutatunk be.  Az utazás az egyik legjobb dolog az életben. Új hely...
HM: a központi rendezvények a tervek szerint zajlanak

HM: a központi rendezvények a tervek szerint zajlanak

A nemzeti ünnep központi rendezvényei eddig rendben, a tervek szerint zajlottak, az eseményeken sok volt a látogató - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes ...
Változik a közösségi közlekedés menetrendje pénteken Budapesten

Változik a közösségi közlekedés menetrendje pénteken Budapesten

Az október 23-i rendezvények miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten, de a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton futóverseny miatt is lesznek korlátozások - közölte a Budapesti Közle...
Kalandra fel! - 10+1 észveszejtő fesztivál és karnevál fotó a világ legkülönbözőbb pontjairól

Kalandra fel! - 10+1 észveszejtő fesztivál és karnevál fotó a világ legkülönbözőbb pontjairól

Lampionok, tűzijáték, ősi hagyományok - Így fesztiváloznak a nagyvilágban Fesztiválok milliói zajlanak le évente a világban. Egyes népek hagyományból kifolyólag, mások megemlékezésből és megint más...
Díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Hét magyarországi konferencia és wellness szálloda kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaikért; a szállodák egész éves munkáját értékelő díjat már tizedik alkalommal adták át - közö...
Közel 116 ezren vettek aktívan részt a BSI idei versenyein

Közel 116 ezren vettek aktívan részt a BSI idei versenyein

A Budapest Sportiroda (BSI) 25 idei eseményen összesen 115 409-en vettek részt aktívan, ami a második legmagasabb szám a szervezet történetében. A BSI tájékoztatása szerint a 25 eseményből ötöt ebb...