Emberkereskedelem és kényszermunka miatt fogtak el egy zámolyi férfit

Több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 26 éves zámolyi férfival szemben a rendőrség.

Fegyelmi eljárás és nyomozás indult két mohácsi rendőr ellen

Fegyelmi eljárás és nyomozás indult két mohácsi rendőr ellen, mert a gyanú szerint hajléktalanokat bántalmaztak a közelmúltban a Duna-parti városban - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI érdeklődésére.

Életveszélyes sérülést okozott ásóval, kapával két férfi Kálon

Elfogtak három férfit, ketten közülük ásóval, kapával és bottal okoztak életveszélyes, illetve súlyos sérülést két ismerősüknek Kálon, míg társuk a sértettek autóját rongálta meg - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Belső fegyelmi vizsgálat indult a Glasgow Rangersnél

A Glasgow Rangers labdarúgócsapatánál belső fegyelmi vizsgálat indult, miután vasárnap hajnalban a rendőrség vetett véget egy szabályellenes házibulinak, amelynek résztvevői között állítólag a csapat játékosai is ott voltak.

Több mint száz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

A hétvégén 113 határsértővel szemben intézkedtek rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Bizonyítási kísérlet miatt lezárják a 74-es főutat Zalaegerszeg közelében vasárnap

Egy korábbi baleset bizonyítási kísérlete miatt lezárják vasárnap a 74-es főútat Zalaegerszeg közelében - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.

Egymillió forintos nyomravezetői díj egy HÉV-en megtámadott nő ügyében

Egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Pest megyei rendőrfőkapitány egy HÉV-en bántalmazott nő támadójának kézre kerítéséért - közölte a police.hu pénteken.

Drogterjesztőket fogtak el Salgótarjánban

Drogterjesztés miatt folytatnak eljárást Salgótarjánban négy ember ellen, akik pszichoaktív anyaggal és kábítószerrel kereskedtek.

Több mint 500 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Ötszáztizenöt határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Újra járható a Gyula és Sarkad közötti út

Feloldotta a rendőrség az útlezárást Gyula és Sarkad között, ahol korábban három autó ütközött össze.

Baleset miatt lezárták a Gyula és Sarkad közötti utat

Lezárták a Gyulát és Sarkadot összekötő utat péntek délelőtt, miután összeütközött három autó - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Feloldották a lezárást az 6-os főúton Pécs közelében

Feloldották az útlezárást a 6-os főúton Pécs keleti határában, ahol szerdán két autó frontálisan összeütközött.