A szerdán kinevezett vezetőedző, Nebojsa Vignjevic szerint a Budapest Honvédnak szüksége van néhány új labdarúgóra.
A tavaly Tokióban olimpiai bajnok Lőrincz Tamás januártól a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatójaként segíti a sportágat.
Az UVSE 9-8-ra legyőzte a vendég Miskolc csapatát a férfi vízilabda ob I szerdai játéknapján.
Bejelentette visszatérését Lauren Jackson, minden idők leghíresebb ausztrál kosárlabdázója.
Az Európai Bizottság bejelentette szerdán, hogy nyilvántartásba veszi a "Nyerj a pályán!" elnevezésű, az európai labdarúgásra és sportra vonatkozó európai polgári kezdeményezést.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombaton megválasztott új elnöke azt mondta: megérzése szerint lesz magyar érem a pénteken kezdődő pekingi olimpián, és bízik benne, hogy nem is egy.
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVSZ) elnöke szerint a koronavírus-járvány miatt 2021-ről idén májusra eltolt, majd kedden jövő júliusra halasztott fukuokai vizes világbajnokság kapcsán világszinten sokan elégedetlenek, így rövid időn belül sportdiplomáciai egyeztetés várható.
Babos Tímea és Jani Réka első kiemeltként a női páros nyitókörében kiesett az egyiptomi Sarm-el-Sejkben zajló, 25 ezer dollár (7,8 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán.
A koronavírus-járvány elleni intézkedések miatt nyoma sincs a megszokott olimpiai hangulatnak Pekingben, szinte mindenhol csak a hivatalos személyek, újságírók és sportolók láthatók maszkban, tisztes távolságot tartva egymástól.
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Jövő szerdán 11 órakor, a Farkasréti temetőben búcsúztatják a múlt hétfőn, 51 éves korában elhunyt olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt, Csollány Szilvesztert.
Hivatalossá vált az idei fukuokai vizes világbajnokság elhalasztása.