Buzek László 80 éves

Szerdán lesz nyolcvan éves Buzek László, aki az 1960-as, 1970-es években korszakos jelentőségű újításokat honosított meg az európai röplabdasportban.

Fetter Erik: van még bennem potenciál nagyon sok téren

A következő évben szeretne szintet lépni a kerékpáros Fetter Erik, aki sok téren érez még magában erre potenciált.

Négyéves ciklusban gondolkodik, a Los Angeles-i olimpiát célozza meg az öttusázó Koleszár Mihály

Négyéves ciklusban gondolkodik és a 2028-as olimpiai részvétel kiharcolása fő célja Koleszár Mihálynak, aki remek eredményeket ért el az idei versenyeken, az augusztus végi világbajnokságot azonban betegség miatt kénytelen volt kihagyni.

Korosztályos világcsúcsot szeretne javítani az amatőr kerékpárosként egyórás magyar rekorder

Már a korosztályos világcsúcs megdöntése lebeg Záray László szeme előtt, aki amatőr kerékpárosként múlt hét hétfőn megdöntötte az egyórás abszolút magyar csúcsot.

130 éve őrizzük a lángot! - óriásplakátkampányt indított a MOB

130 éve őrizzük a lángot - hajrá, magyarok! - ez a szlogenje az idén 130 éves Magyar Olimpiai Bizottság kampányának, amely hétfőtől óriásplakátokon, a hónap közepétől pedig úgynevezett citylightokon is megjelenik az ország, illetve utóbbi esetében a főváros különböző pontjain.

Tizenkét éves szupertehetség is a kínai úszócsapatban

A mindössze 12 éves Jü Ce-ti is bekerült a nyári szingapúri világbajnokságon szereplő kínai úszóválogatottba.

Martinek János: sportolóként és vezetőként is kerek az életem

Pénteken lesz hatvanéves Martinek János Szöul kétszeres bajnoka, az egyedüli öttusázó, aki a sportág hagyományos ötnapos és az egynapos változatában is olimpiai dobogóra állhatott.

Fojt Sára: nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

A tavaly két-két olimpiai bronz- és Európa-bajnoki aranyérmet szerzett kajakos Fojt Sára azt mondta, nehéz lesz felülmúlni a 2024-es, ötkarikás évet, de azon lesz, hogy ez idén sikerüljön.

Visszavonul Hadvina Dóra olimpiai bajnok kajakozó

Bejelentette visszavonulását Hadvina Dóra olimpiai bajnok kajakozó.

Csipes Tamara az idén nem versenyez

Az idén nem versenyez Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos.

Gyermeket vár a jelenlegi legjobb magyar női triatlonos

Gyermeket vár Kuttor-Bragmayer Zsanett kétszeres olimpikon magyar triatlonos, aki szülését követően szeretné folytatni pályafutását.

Milák Kristóf Los Angelesben is szeretne győzni, indulna a vb-n

Los Angelesben is szeretne felállni a dobogó legfelső fokára Milák Kristóf kétszeres olimpiai bajnok úszó.