A korábban közöltnél kisebb volt tavaly a cseh gazdaság visszaesése.
A bruttó hazai termék (GDP) Csehországban tavaly éves összehasonlításban 0,9 százalékkal csökkent, míg a korábbi adat 1,2 százal...
A kormányzati szektor első félévi hiánya a GDP 2,6 százaléka, 381,5 milliárd forint volt, a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb növekedése miatt a hiány 73,5 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,4 száza...
Igaz-e, hogy orvos helyett sámánhoz jár a dél-afrikaiak 80%-a? Ilyen és hasonló állításokat vizsgál felül egy Afrikával foglalkozó internetportál, melyen a téves információk helyreigazítása mellett ...
Az LMP szerint "a fiatalok már lépnek", 2010 óta az országot regisztráltan elhagyó fiatalok aránya megkétszereződött - mondta Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizotts...
A Fidesz-kormány érdemi segítséget nyújt a családoknak a gyermekvállaláshoz és a gyermekneveléshez, szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amely családellenes intézkedéseivel és megszorító csomagjaiva...
Az MSZP szerint a kormány politikájának egyértelmű bukását jelzi, hogy a születendő gyermekek száma drasztikusan csökkent az elmúlt években, az idén pedig várhatóan a legalacsonyabb lesz a rendszervál...
Szerző: Molnar David
itt:
Gazdaság
Kéthavi növekedés után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest: a naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom 0,4 százalékkal maradt el a taval...
Szerző: Molnar David
itt:
Gazdaság
Elemzők szerint a bruttó bérek növekedése fennmarad az év hátralévő részében is, mindez az alacsony inflációval párosulva reálbér növekedést eredményez az idén. A Nemzetgazdasági Minisztérium közlemén...
Szerző: Viliam
itt:
Belföldi hírek
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint hazánkban a bruttó átlagkeresetek 3,4 (a nettó 4,8) százalékkal haladták meg az előző évit. Az első félévben a teljes munkaidejű alkalmazottak bruttó ...
Szerző: Molnar David
itt:
Belföldi hírek
Kissé mérséklődött a népességfogyás, miután csökkent a születések és a halálozások száma 2013 első félévében az előző esztendő hasonló időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak ...
Szerző: Molnar David
itt:
Gazdaság
A magyarok 93 százaléka úgy gondolja, hogy az országban nem létezik munkahelyi biztonság, ami még Chile, India és Törökország eredményénél is rosszabb - közölte a Randstad nemzetközi személyzeti taná...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Több mint 1300-szor kellett kivonulniuk az utóbbi három évben a tűzoltóknak Londonban tárgyak fogságába került emberek kiszabadítására. A leggyakoribb "emberfogók" a gyűrű, a vécéülőke és a bilincs.
...
