Már érkeznek a kínai agyagkatonák a Szépművészeti Múzeum november végén nyíló Az öröklét őre - Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítására.
Csaknem negyven, a múzeum támogatói körének adományaiból tavaly vásárolt kortárs alkotást mutat be a Szépművészeti Múzeum a keddtől egy hónapon át látható, Emlékező gyakorlatok című időszaki kiállításon.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása, amelyet már több mint kétszázezren láttak - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
Vasárnap zár a Szépművészeti Múzeum Mezopotámia kiállítása, ezért a hétvégén hosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat.
Több mint száz műalkotással, valamint archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak segítségével tárja a látogatók elé a festőóriás életét, sikereit és életművét a Szépművészeti Múzeumban november 27-től látogatható Munkácsy - Egy világsiker története című időszaki kiállítás.
Az ókori Mezopotámia örökségét mutatja be a Szépművészeti Múzeum új tárlata, amely szombattól várja a közönséget.
Eddig ötvenezren látták a Szépművészeti Múzeumban látható Kertész, Moholy-Nagy, Capa. Magyar fotóművészek Amerikában című tárlatot, amely a vasárnap tekinthető meg utoljára.
Jacques Lipchitz litván származású, Párizsban, majd New Yorkban világhírűvé vált szobrász műveit mutatja be a Szépművészeti Múzeum szombattól látogatható, új tárlata.
A Szépművészeti Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázat benyújtási határideje április 29-én 17 órakor lejárt - tudatta a Kulturális és Innovációs Múzeum (KIM) sajtó- és kommunikációs főosztálya kedden az MTI-vel.
Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt, ott ismertté vált magyar származású fotóművészek, köztük André Kertész, Moholy-Nagy László, Robert Capa és Martin Munkácsi munkáiból látható kiállítás szombattól a Szépművészeti Múzeumban.
Vasárnapig látható a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítása.
Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, január 21-én zár a Szépművészeti Múzeum Renoir kiállítása, a nagyszabású tárlaton a francia mester csaknem 70 alkotásával találkozhat a közönség - tájékoztatta a múzeum az MTI-t csütörtökön.
