Az izraeli hadsereg kiterjedt légitámadást hajtott végre hétfőre virradóan Szíriában, válaszul arra a rakétára, amelyet szíriai területről indítottak el az előző nap Izrael felé, és az izraeli légvédelem a Golán-fennsík felett elfogott - jelentette a helyi média hétfőn.
Az amerikai-török katonai tárgyalások a jövő héten folytatódnak - jelentette be John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken egy rádióinterjúban.
Moszkva szeretné megismerni a Szíriából történő amerikai csapatkivonás stratégiáját, mert az a benyomása alakult ki, hogy az Egyesült Államok "azért vonul ki, hogy maradjon" - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Nem függ a Szíriában kilátásba helyezett amerikai csapatkivonástól a tervezett török hadművelet a Washington támogatta kurd milícia ellen - mondta a török külügyminiszter csütörtökön az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában.
Ankara nem fogadja el John Boltonnak, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának azt az állítását, amely szerint Törökország Szíriában a kurdokat veszi célba.
Szövetségesei támogatásával jelentős katonai sikereket ért el 2018-ban Szíria, kiszorítva a lázadókat az ország déli, illetve a főváros környéki területeiről.
Irán és Törökország folytatja erőfeszítéseit Szíriában a béke érdekében - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök csütörtökön Ankarában a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.
Több, mint 270 ezer szíriai menekült tért haza eddig külföldről - jelentette ki Mihail Mizincev vezérezredes az orosz védelmi minisztériumban pénteken tartott sajtóértekezletén.
Oroszország nem egy régebbi változatot, hanem a legfejlettebb változatú Sz-300-as légvédelmi rendszereket szállította le Szíriába - jelentette pénteken a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.
Nem Oroszországnak kell rávennie Iránt arra, hogy kivonja csapatait Szíriából - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban a nemzetközi Valdaj vitaklub tanácskozásán.
Nem irányul harmadik ország ellen az orosz Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer Szíriának történő átadása, az intézkedés célja kizárólag az orosz katonák biztonságának szavatolása - erősítette meg Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak az orosz álláspontot.
Sz-300-as típusú légvédelmi rendszereket szállít két héten belül Szíriának Oroszország - jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Moszkvában.
