A korábbi elemzéssel ellentétben nem a Szuezi-csatornán kialakult hatnapos dugó, hanem az Etna vulkán kitörése okozott kiugró kén-dioxid-szennyezést a Földközi-tenger térségében.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Afrikai elefántokat és más veszélyeztettet állatokat védő lövésdetektort fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, az eszközöket Kenyában próbálják ki - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Egy Indiában honos hangyafaj egyes dolgozói képesek összezsugorítani az agyukat és felduzzasztani a petefészküket, hogy királynőjük halála esetén biztosítsák a kolónia túlélését, és ha valamilyen okból ez az "álkirálynői" státuszuk megszűnik, belső szerveik visszaalakulnak eredeti állapotu
A dúsgazdag emberek radikális életmódváltására is szükség van a klímaváltozás megfékezéséhez - figyelmeztetnek brit szakemberek egy friss jelentésben, amely szerint a legvagyonosabb 1 százalék kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a legszegényebb 50 százalék együttvéve.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Minél nagyobb egy hím gorilla, annál erőteljesebben tudja verni a mellkasát, hogy jelezze a barátoknak és az ellenségnek, mennyire hatalmas - állapította meg egy új kutatás, amely a gorillák kommunikációját vizsgálta.
Túlélte az első Marson töltött éjszakáját a NASA Ingenuity helikoptere, amit az amerikai űrhatóság "fontos mérföldkőnek" nevezett.
Életének 78. esztendejében, április 3-án elhunyt Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) címzetes főigazgatója - közölte a múzeum kedden az MTI-vel.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) viselkedésökológusainak kutatása szerint az örvös légykapók megváltoztatják az éneküket, ha különböző tojóknak (leendő párnak) vagy hímeknek (potenciális riválisnak) énekelnek.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A tudomány és a demokrácia kompatibilitásáról, a "vizionárius" vezetők elhivatottságáról és a nemzeti értékelő jelentésről beszélgetett Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának kedden közzétett adásában.
Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy uniós támogatással megvalósult program keretében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
Életének 75. évében elhunyt Papp László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Széchenyi-díjas magyar biológus, zoológus, entomológus - közölte az MTA az MTI-vel hétfőn.
A tudatos egészségmegőrzést segítő, animációs, ismeretterjesztő filmsorozatot készített a Semmelweis Egyetem Kommunikációs igazgatósága.