Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Magyar Fürdőszövetség idén is megszervezi immár ötödik alkalommal a Szaunázók hétvégéjét: október 1-2. között tematikus szauna programokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte a fürdőszövetség az MTI-vel.
A tatai Öreg-tótól a Dunáig vezető Által-éren szombaton tartják a hagyományos csoportos evezést, amelyen bármilyen úszóképes, saját készítésű járművel indulhatnak a jelentkezők - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A 204 kilométeres Balatoni Bringakör több mint a fele újult meg a közelmúltban, amelyekhez kapcsolódóan számos szolgáltatással várják a kerékpárral túrázókat.
A Szallas.hu adatai szerint 42 százalékkal több belföldi üdülésre szóló foglalást regisztráltak már az idei őszre, mint tavaly ilyenkor; a november elsejei hosszú hétvége legkeresettebb úti céljai Eger, Gyula és Hévíz - ez derült ki a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb elemzéséből.
Nem volt jelentős változás az uniós szálláshely-értékesítés versenyfeltételeiben a 2016 és a 2021-es időszak között - derült ki az uniós szálláshelyek értékesítésével kapcsolatos, az Európai Bizottság által pénteken közzétett tanulmányból.
A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátás helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus erősödése, ez pedig a bruttó hazai termék (GDP) növekedését is segítheti a következő negyedévekben.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Magánszálláshely kisokos címmel kiadványt állított össze, hogy segítséget nyújtson új magánszálláshely létesítéséhez - közölte az MTÜ kedden az MTI-vel.
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 2022 júniusában 18 százalékkal nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva.
Horvátország déli részén ivóvízhiány alakulhat ki, mivel ez karsztos terület, és édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapadékmennyiségtől - figyelmeztetett a horvát hidrometeorológiai intézet (DHMZ), amiről a Vecernji List című horvát napilap számolt be szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Romániában csaknem 35 százalékkal, 8,823 millióra nőtt a vendégéjszakák száma az idei első fél évben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte a román országos statisztikai intézet.
Július végéig zárva marad a látogatók előtt Romániában a parajdi sóbánya, amelyet múlt szombaton kellett kiüríteni a víz és iszap beszivárgása miatt - közölték a bánya honlapján.
Gyógyhellyé minősítette a szentesi gyógyfürdőt és környékét az országos hatáskörrel bíró fővárosi kormányhivatal - adta hírül a turizmus.com portál.