Közel 700 millió forintos turisztikai fejlesztés alapkövét tették le pénteken Tihanyban: a Csokonai-ligetben új tanösvényt alakítanak ki, megújulnak a teraszkertek, valamint az apátsági lépcső.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Jelentős segítséget jelentenek a turizmus-vendéglátásnak a kormányzati támogatások - mondta a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke.
A kormány turizmust érintő támogatása összességében meghaladja a 800 milliárd forintot, azaz 2 milliárd eurónál is több, ami európai szinten is kiemelkedőnek számít - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.
Virtuális elemeket és vadfotózást is kínáló vadaspark, valamint egy több kilométeres lecsúszást biztosító erdei drótkötélpálya kialakítását készítik elő a Mura nemzeti program keretében Zalában.
Arany Delfin-díjat kapott a Magyar Turisztikai Ügynökség a cannes-i Corporate Media & TV Awardson a Budapest 365 kampányfilmmel - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Lezárult "A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése" című projekt, amelyben 624,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással hét vízitúra megállóhely újult meg a Széchenyi 2020 program keretében - tájékoztatta Kiss József, a projekt sajtófelelőse az MTI-t pénteken
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A koronavírus-járvány európai terjedése és az ezzel kapcsolatos utazási és egyéb korlátozások bevezetése miatt, más repülőterekhez hasonlóan folyamatosan csökken a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma.
A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram részeként folytatódik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése: az egykori istállóépület megújítására 1,9 milliárd forintot fordítanak.
A Balaton legjobb strandját, a teljes partszakasz kihasználásával létrehozandó egyedi szabadidős, sport- és szórakoztató központ kialakítását tervezik Keszthelyen - közölte a város és térségének fideszes országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón.
A drámai helyzetbe került turisztikai vállalkozások megmentésére 50 milliárd forintos Budapesti Válságkezelési Alap felállítását sürgeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).
Közel ötven százalékkal többen látogatták meg az idén augusztusban a hazai kastélyokat és várakat, mint az előző év hasonló időszakban, nem törte meg a járvány a belföldi turisztikai látogatókedvet a júniusi újranyitás óta.
