Az EU a vírus elleni küzdelemben és a helyreállításban részt vevő innovatív vállalkozásokat támogat

Az Európai Unió 314 millió euróval (mintegy 109,9 ezer milliárd forint) támogat a vírus elleni küzdelemben és a helyreállításban részt vevő 72 innovatív vállalkozást - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Folytatódik a Népi Építészeti Program

A Népi Építészeti Program idén nyáron két újabb lehetőséget ír ki támogatás igénylésére, júniusban a tájházak, júliusban pedig magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak nyújthatnak be kérelmet szakmai előkészítésre és felújításra.

Ötvenötmillió forint támogatást ítélt meg tévéknek és rádióknak a médiatanács

Több mint 55 millió forintos támogatást kap működési és üzemeltetési költségekre hét televízió és öt rádió a médiatanács döntése szerint - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-t.

Palkovics: a kormány 1,2 millió ember számára nyújt támogatást

A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Szijjártó: a magyar vállalatok megerősödve helyt tudnak állni az új világgazdasági versenyben

Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat.

Mikrovállalkozásoknak kínál támogatást Nagykanizsa önkormányzata

Munkahelyek megtartására, illetve visszaállítására kínál támogatási lehetőséget Nagykanizsa önkormányzata olyan mikrovállalkozásoknak, amelyeknek működését a veszélyhelyzeti rendelkezések akadályozták.

Az önkormányzatok azonnali támogatását kéri az MKKSZ a belügyminisztertől

Levélben kéri a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy kezdeményezzen azonnali egyeztetéseket az önkormányzatok támogatásáért.

Nagy István: újabb 80 milliárd forint jut az állattenyésztés és kertészet támogatására

Új mezőgazdasági beruházási pályázati csomagot hirdet az Agrárminisztérium (AM) 80 milliárd forint értékben a nyáron a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztés és a kertészeti ágazat számára.

Szijjártó: Magyarország és Lengyelország minden támogatást megad egymásnak

Magyarország és Lengyelország a jövőben is minden támogatást megad egymásnak azokban a vitákban, amelyekkel akkor szembesülnek, amikor a járvány után kialakuló új világrend kihívásaira adandó válaszokat keresik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Agrárkamara: több százmilliárdnyi támogatáshoz juthat hozzá csaknem 170 ezer magyar gazda

A magyarországi gazdálkodók csaknem 170 ezer egységes támogatási kérelmet nyújtottak be május 15-ig a Magyar Államkincstárhoz, ezen belül több mint 113 ezret a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével adtak be.

Novák: több milliós támogatás diabéteszesekkel foglalkozó szervezeteknek és centrumoknak

Csütörtökön írják ki az 1-es típusú diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek és a gyermek-diabéteszcentrumoknak szóló pályázatokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

ÁSZ: megalapozott és indokolt volt az előadó-művészeti szervezetek támogatásának átalakítása

Az ellenőrzési tapasztalatok alapján megalapozott és indokolt volt az előadó-művészeti szervezetek támogatási rendszerének átalakítása 2019-től annak érdekében, hogy biztosított legyen az átlátható, a közélet tisztasága elvének megfelelő közpénzfelhasználás.