ITM: az adott kihívásra legjobb választ adó megoldásokat támogatják az energetikai innovációs pályázaton

Várakozáson felüli érdeklődés, több mint 40 milliárd forintnyi támogatás igénylése mellett zárult a kormány által meghirdetett energetikai innovációs mintaprojekteket támogató pályázati kiírás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

Potápi: több mint 2,2 milliárd forintos támogatás a külhoni magyar közösségeknek

Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéki idegenvezetők

Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kedden megjelent pályázatának köszönhetően.

Novák: 2010 óta folyamatosan bővül a családtámogatások köre

Folyamatosan bővül a családtámogatások köre 2010 óta, a kormány két és félszer annyi támogatást ad a családoknak, mint tíz évvel ezelőtt - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a közmédiának hétfőn Csopakon.

Az Agrárminisztérium 70 millió forinttal támogatja a zöld civil szervezeteket

Évente mintegy 50 zöld civil szervezet kaphat támogatást az Agrárminisztérium (AM) Zöld forrás pályázata keretében, a tárca erre a feladatra az idén is 70 millió forintot különít el, amelyet pályázati úton ítél oda.

Varga: százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kkv-k

Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.

Debreceni alpolgármester: hétmilliárd forintnyi támogatás elérésében segített a vállalkozói platform

Csaknem hétmilliárd forint támogatás elérésében segítette a debreceni vállalkozási platform a helyi vállalkozásokat a koronavírus-járvány miatti nehézségeik megoldásában.

Szijjártó: a munkahelyek megvédéséhez beruházásokra van szükség

A munkahelyek megvédéséhez és új álláshelyek létrehozásához beruházásokra van szükség - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

A Szerencsejáték Zrt. 50 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezetet

A Szerencsejáték Zrt. 50 millió forint támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló családokat és gyerekeket segítő munkájához.

Szijjártó: a versenyképességi program állami támogatása 169 milliárd forintra emelkedett

A versenyképesség-növelő támogatási programban 806 vállalat nyújtotta be pályázatát.

A Pedagógusok Szakszervezete nem támogatja az iskolaőrség létrehozását

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem támogatja az iskolaőrség létrehozását.

Szijjártó: a versenyképességi programra több mint 30 iparágból érkeztek pályázatok

A magyar gazdaság sokszínűségét mutatja, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok több mint 30 iparágban tevékenykednek, ezek közül kiemelkedik az élelmiszeripar, ugyanis a legtöbb beruházási szándék (122) ebből az ágazatból érkezett.