Zsigó Róbert: újabb támogatást kapnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek

Immár harmadik alkalommal nyerhetnek több tízmillió forintos támogatást pályázati úton az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos tájékoztatási feladataik ellátásához civil szervezetek - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár kedden az MTI-vel.Zsigó Róbert a közlemény szerint a pályázat meghirdetésével kapcsolatban elmondta, hogy a múlt évi keretösszeghez képest idén százmillió forinttal többre, összességében kétszázmillió forintra pályázhatnak a civil szervezetek március 7-ig. A mostani pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az 1-es típusú diabétesszel élők helyzetére. Fontos cél, hogy az 1-es típusú diabétesz jellemzői és kezelésének lehetséges módja a lakosság széles körében ismertté váljon, valamint hogy az érintetteket ne érje hátrányos megkülönböztetés, lehetőségeik pedig tovább bővüljenek - idézték az államtitkárt.
    

Olyan civil szervezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyek alapító okiratukban, alapszabályukban ezeket az alapfeladatokat és célokat rögzítették. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy ebben az évben egy pályázó legfeljebb harmincmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet el. A pályázati felhívás február 4-e óta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján (www.emet.gov.hu) olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com