Ebben az évben 1,5 milliárd forint forrás jut a központi költségvetésből a magán vagy közösségi tulajdonban lévő, helyi vagy országos védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállítására - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
További 3,7 milliárd euró (1200 milliárd forint) hitelt nyújthat az Európai Beruházási Bank (EIB) az olyan, Európai Unión kívüli projektek megvalósításához, amelyek a migráció kiváltó okainak kezelését célozzák - döntött kedden az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács.
A Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztésével azt szeretnénk elérni, hogy az egész csepeli közélet, szellemi élet, köznevelés-közoktatás is emelkedjen - mondta Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési képviselő hétfőn, a gimnázium fejlesztésének irányát meghatározó társadalmi egyeztető fórum ülését követő sa
A kárpátaljai háziorvosi szolgálat működéséhez szükséges orvosi eszközöket adott át ünnepélyes keretek közt több mint 38 millió forint értékben Grezsa István kormánybiztos az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének csütörtökön az ukrán-magyar határ melletti Tiszasalamonban.
Együttműködési megállapodást írt alá a kárpátaljai magyar közösség támogatása érdekében a magyarországi Családháló Alapítvány kárpátaljai magyar családsegítő szervezetekkel csütörtökön Beregszászon.
Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében, a vonatkozó pályázat második körének 197 nyertesével pénteken Szabadkán írták alá a szerződéseket.
Támogatja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szavazóinak többsége a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) 2013-ban kezdett nagykoalíciós kormányzás folytatását - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
Klímaváltozással kapcsolatos kutatásokra 635,61 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK).
Magyarország abban érdekelt, hogy egyszerűbb és gazdabarátabb közös uniós agrárpolitika valósuljon meg a 2020 utáni időszakban - jelentette ki Fazekas Sándor.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az Együtt - a Korszakváltók pártja tb-támogatást javasol a korszerű fogamzásgátló és esemény utáni tablettákra.
Egy sikerdarab megfilmesítését, a harmincasok gyerekvállalásáról szóló romantikus komédiát és egy horrorfilm előkészítését támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018-ban a vállalkozások innovációs, kutatási és fejlesztési tevékenységét összesen 30 milliárd forint, a kutatói-ipari együttműködéseket 31 milliárd forint keretösszegű pályázatokkal támogatja.