Vádat emeltek a látássérült középiskolás kirablói ellen

Vádat emeltek két férfi és egyikük, őket segítő szülei ellen, akik kiraboltak egy látássérült diákot januárban egy vonaton, illetve közreműködtek később a nyomok eltüntetésében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Ügyészség: ügyvédi munkadíjra hivatkozva csalt ki milliókat egy idős nőtől egy férfi

Vádat emelt egy 27 éves férfival szemben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség, mert állítólagos ügyvéd rokona segítségét ajánlva több mint 11 millió forintot csalt ki egy idős nőtől - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Szegeden

Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai és a csoport szolgáltatásait igénybe vevő kereskedők ellen emeltek vádat Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Vádat emeltek egy cseh embercsempész ellen

Vádat emeltek egy cseh embercsempésszel szemben, aki 32 migránst zsúfolt be egy kistehergépkocsiba; a migránsok közül többen elájultak az úton - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Prostitúcióra kényszerítette a feleségét egy budapesti férfi

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki a saját feleségét zsákmányolta ki, arra kényszerítve a nőt, hogy prostituáltként dolgozzon, és így tartsa el őt.

Tizenhat évig vett fel jogosulatlanul családi pótlékot egy szegedi nő

Vádat emeltek egy szegedi nő ellen, aki tizenhat évig vett fel jogosulatlanul családi pótlékot - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Vádat emeltek egy kábítószerterjesztő-hálózat tagjai ellen Budapesten

Vádat emeltek egy budapesti kábítószerterjesztő-hálózat tagjai ellen: a vád szerint négyen marihuánával kereskedtek, ötödik társuk pedig a kábítószer megőrzésében vállalt szerepet - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Vádat emeltek egy Budapesten megölt francia férfi gyilkosa ellen

A Fővárosi Főügyészség vádat egy 28 éves férfival szemben, aki 2020 februárjában, Budapest belvárosában egy késszúrással megölt egy fiatal francia férfit - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Baleseteket okozott egy bódult férfi, cserbenhagyás miatt is vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly júniusban, bódult állapotban, száguldozva elmenekült az igazoltató rendőrök elől, pár hétre rá pedig két közúti balesetet is okozott, és mindkét helyszínről elmenekült - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t.

Vádat emeltek egy szegedi férfi ellen gyermekpornográfia miatt

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy helyi férfi ellen, aki 2019-ben számtalan, gyermekekről készült pornográf kép- és videófelvételt szerzett meg - közölte Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Egy férfi rágyújtotta a lakást az őt tetten érő idős asszonyra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt, aki 2021 szeptemberében bemászott az általa korábbról ismert idős nő lakásába.

Felesége halála miatt emeltek vádat egy Csongrád megyei férfi ellen

Emberölés miatt emeltek vádat egy Szeged mellett élő férfival szemben, aki nem tett semmit a házukba visszaáramló füst ellen, ezzel tavaly tavasszal felesége halálát okozta - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.