Egyik barátját halálra verte, egy másiknak életveszélyes sérülést okozott egy férfi

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség halált, valamint életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki két barátját fejszenyéllel verte meg, egyikük a kórházban életét vesztette - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Drogdíler család ellen emeltek vádat Salgótarjánban

Egy család mindhárom tagja kábítószerrel kereskedett Salgótarjánban, a Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt ellenük új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

Vádat emeltek egy Fejér megyei férfivel szemben, aki házastársa unokája ellen szexuális erőszakot követett el

Tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki 2018-tól házastársa unokájával rendszeresen szexuális cselekményt végzett - közölte a Fejér Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Dolgoztatta és bántalmazta hajléktalan ismerősét egy férfi Szabolcsban

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a gyanú szerint hónapokig dolgoztatott és bántalmazott egy gondnokság alatt álló, hajléktalan férfit - tájékoztatta a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki többször megerőszakolta kiskorú unokahúgát

Minősített szexuális erőszak miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki legalább hatszor megerőszakolta kiskorú unokahúgát Sopronban - közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vesztegetés és zsarolás miatt vádat emeltek egy háziorvos és további három ember ellen

Minősített zsarolás, minősített vesztegetés és minősített vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség négy ember ellen: három ember megzsarolt egy háziorvost, aki hamis koronavírus antigén teszteredményeket állított ki számukra.

Vádat emeltek egy volt sportoló ellen szexuális erőszak miatt

Vádat emelt egy 28 éves egykori sportoló ellen szexuális erőszak miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az MTI-vel.

Tizenhat évvel ezelőtti szentesi gyilkosság ügyét tárgyalják Szegeden

Tizenhat éve Szentesen történt emberölési ügy tárgyalása kezdődött el csütörtökön a Szegedi Törvényszéken.

Várandós felesége meggyilkolása miatt állt bíróság elé Szegeden egy férfi

Várandós felesége brutális meggyilkolása miatt állt szerdán a Szegedi Törvényszék elé egy szerb-magyar kettős állampolgárságú férfi.

Zárkatársát terrorizáló fogvatartott ellen emeltek vádat Szegeden

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki fenyegette és bántalmazta zárkatársát Nagyfán, a büntetés-végrehajtási intézetben - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Vádat emeltek egy börtönőrt bérgyilkossal fenyegető rab ellen Szegeden

Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki előbb bérgyilkossal fenyegette meg a ruházatát átvizsgáló börtönőrt, majd kétszer megütötte őt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Fegyházbüntetésre ítéltek három embert, akik egymillió eurót akartak rabolni

Fegyházbüntetésre ítélt a bíróság két koszovói és egy német állampolgárságú férfit, akik egymillió eurót akartak elrabolni egy albán pékségből - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel hétfőn.