A játszótéren fogták el a budapesti dílert, vádat emeltek ellene

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és szabadságvesztést indítványoz egy 18 éves férfival szemben, aki Budapesten árulta a marihuánát, kiskorúaknak is; a dílert egy játszótéren fogták el - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Autómentőre váró embereket gázoló nő ellen emeltek vádat Nógrádban

Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy szlovák nő ellen, aki két évvel ezelőtt autómentőre váró embereket gázolt el - tájékoztatta a Nógrád Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Korrupció miatt vádat emeltek Kínában egy volt védelmi ipari vezető ellen

Vesztegetés és hatáskörrel való visszaélés gyanúja miatt vádat emeltek a kínai védelmi ipari felügyelet egyik volt vezető tisztségviselője ellen - közölte kedden a legfőbb ügyészség.

Nem létező befolyásukra hivatkozva csaltak ki milliókat egy vádlottól - letartóztatták őket

A bíróság letartóztatásba helyezett két férfit, akik milliókat csaltak ki egy vádlottól, azt ígérve neki, hogy ügyészek közreműködésével fogják őt "kivenni" az ügyéből - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat Szegeden egy fiatalkorúval szemben

Tizenkét évnél fiatalabb gyerekről készült pornográf videó megosztása miatt emeltek vádat egy fiúval szemben Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Vádat emeltek egy apa ellen, aki saját kiskorú lányát is molesztálta

A Miskolci Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki saját és a velük élő család kiskorú lányát is molesztálta - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Milliárdos költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy bűnszervezet tagjai ellen

Számlagyár működtetésével milliárdos kárt okozhatott a költségvetésnek egy bűnszervezet, annak vezetője és negyven tagja ellen vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

Jogellenes gyűlés miatt vádat emeltek a Pécs Pride szervezője ellen

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozta egy pécsi férfi ellen, aki a gyermekvédelmi törvény miatt született, tiltó rendőrségi határozat és Kúriai döntés ellenére szervezte meg a tavaly októberi Pécs Pride felvonulást és gyűlést.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki gyermekprostituáltnak fizetett szexért

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt, mert gyermekprostituálttal készpénz ellenében szexuális cselekményeket végzett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Vádat emeltek egy pultos ellen, aki óvatlanul klóros fertőtlenítőt öntött a vendég poharába

A Monori Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki bor helyett klóros fertőtlenítőszert öntött egy vendég poharába, így maradandó fogyatékosságot okozott - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

Vádat emeltek egy apa és a fia ellen számlagyár üzemeltetése miatt

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó budapesti férfival és harmincas éveiben járó fiával szemben.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki csevegő alkalmazáson keresztül árult marihuánát

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat egy 34 éves férfival szemben, aki csevegő alkalmazáson keresztül árulta a marihuánát - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.