Illés-lemez csaknem 50 évvel a tervezett időpont után

Goodbye London címmel vinyllemeze jelent meg a legendás Illés együttesnek.

Nyolc koncertet kínál a Zenés Állatkerti Esték programsorozat

Nyolc koncertet kínál a Zenés Állatkerti Esték programsorozat július 4. és augusztus 22. között a Fővárosi Állat- és Növénykertben, Budapesten.

Szirtes Edina Mókus és Fekete János Jammal közös koncertet ad a Kobuci Kertben

Vers és zene, hegedű és ének, folk és beatbox ötvözésével készül Szirtes Edina Mókus és Fekete János Jammal Csillagom címmel május 20-án koncertre a Kobuci Kertben - mondta el az énekes-hegedűművész az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Bródy János-koncert az emberi jogok világnapján

Az emberi jogok világnapján, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Universal Declaration of Human Rights) elfogadásának 70. évfordulója tiszteletére Bródy János a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet december 10-én.

Augusztus 31-ig várják a műveket a zeneszerzői fordulóra

Zeneszerzők megmérettetésével folytatódik a Bartók Világverseny és Fesztivál 2018-ban a Zeneakadémián, a versenyre augusztus 31-ig a világ bármely tájáról jelentkezhetnek a 40 év alatti komponisták szóló zongorára írott műveikkel.

Swing á la Django: lemezbemutató koncert a Budapest Jazz Clubban

Swing City címmel elkészítette első lemezét a Swing á la Django.

Kobajasi Kenicsiró vezényletével ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Beethoven V. zongoraversenye és III. szimfóniája hangzik el vasárnap a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén Kobajasi Kenicsiró vezényletével a Zeneakadémián.

Koncertekkel és filmvetítéssel ünnepel a Budapest Music Center

Jazz, klasszikus és kortárs zenei programokkal, filmvetítéssel és beszélgetéssel ünnepli kettős évfordulóját a Budapest Music Center (BMC) május 4. és 6. között, a Gőz László alapította zenei intézmény ugyanis 20 éve működik ezen a néven, és 5 éve nyílt meg a Mátyás utcai központja.

Kodály, Kocsár és Dohnányi művei szólalnak meg a Pesti Vigadóban

A 20. századi magyar zene emblematikus szerzői, Kodály Zoltán, Kocsár Miklós és Dohnányi Ernő művei szólalnak meg május 2-án a Pesti Vigadóban a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, Kocsár Balázs vezényletével.

Opera- és operett gálát rendeznek Zalaegerszegen

Az első jótékonysági opera és operett gálát rendezik meg május 26-án Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny és Kiállítóteremben.

Cseh Tamás-emlékszámmal jelentkezik az Irodalmi Magazin

Cseh Tamás emlékszámmal jelentkezik az Irodalmi Magazin.

Budapest Park: rangos zenei felhozatal a hetedik szezonra

A Margaret Island koncertjével kezdi hetedik szezonját május 3-án a Budapest Park.