A külföldiek közül mások mellett Marilyn Manson, Parov Stelar, a Thievery Corporation és a Good Charlotte, a hazai színtérről a Vad Fruttik, a Punnany Massif, a hiperkarma és Rúzsa Magdi lép fel a csütörtökön hatodik szezonját indító, dizájnváltáson átesett Budapest Parkban.
Előadói versenyt hirdet az Armel Opera Festival hivatalos dala magyar verziójának előadására.
Hárfabemutató koncerttel kezdődik április 29-én az első alkalommal megvalósuló hárfás nap a budapesti Festetics-palotában.
Először indult hosszabb, egységes koncepciójú hazai turnéra a Muzsikás együttes.
Európai turnéja keretében a magyar fővárosban is fellép a világhírű Queen együttes és Adam Lambert énekes. A közös produkció először lesz látható Magyarországon november 4-én a Papp László Budapest Sportarénában.
Öt év után tér vissza Budapestre a Lacuna Coil, az egyik legnépszerűbb gothic metál zenekar.
Bubnó Tamás, a Szent Efrém férfikar alapítója szerint Nyugat-Európában a bizánci és keleti szakrális zenei CD-k forgalma és a sok internetes letöltés azt jelzi, hogy nagyon népszerű most ez a műfaj.
Zenei karrierje kezdetének 50. évfordulóját Budapesten is megünnepli Suzi Quatro.
Multimédiás koncerten mutatja be az 1945 című új magyar film zenéjét Szemző Tibor április 15-én szombaton a Budapest Music Centerben (BMC).
Szerző: Ancsy
itt:
Bulvár hírek
Eminem, Pharrell Williams és a Van Halen is szerepel azon a listán, amely 26 híresség furcsa kérését gyűjtötte össze.
Alapvető cél minél több emberhez minél többféle módon eljuttatni a zenét - mondta el Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzeti Filharmonikusok márciusban kinevezett zeneigazgatója az MTI-nek.
Három pillérre épül az Esterházy Magánalapítvány idei zenei programsorozata, amelyet szombaton ismertettek Budapesten.
