KSH: több új lakás, mérséklődő lakásépítési kedv

Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

ITM államtitkár: a járvány májusban már jelentősen éreztette hatását az építőiparban

A koronavírus-járvány májusban már jelentősen éreztette hatását az építőiparban, az ágazat termelésének volumene 20,1 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

Elemzők: májusban az építőipart is utolérte a járványhatás

Májusban már az építőipart is utolérték a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, de elemzők egyetlen hónap kiugró adatából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

KSH: májusban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés

Májusban az építőipar termelése 20,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas szintjétől, és áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva.

Elemzők: az építőipart csak enyhén sújtották a járványügyi korlátozások

Más ágazatokkal szemben az építőipart alig sújtotta a járványügyi intézkedések gazdasági hatása, áprilisban mérséklődött a termelés lassulása, amiben a tavalyi magas bázisnak is szerepe volt - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH hétfőn kiadott jelentését.

KSH: áprilisban 2,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés

Áprilisban az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciusihoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött, a tavaly áprilisi magas bázishoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint.

Jelentősen csökkent az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben márciusban

A koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések hatására márciusban jelentősen csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben.

Az első negyedévben csaknem 33 százalékkal nőtt a román építőipari termelés

Az idei első negyedévben 32,6 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Elemzők: az építőiparra késleltetve és közvetve hat a járványhelyzet

Az építőipar más ágazatokhoz képest kevésbé kitett a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseknek.

KSH: márciusban 3,4 százalékkal csökkent az építőipar termelése

Márciusban az építőipari termelés 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

ÉVOSZ: a lakásépítéseknél előfordulnak csúszások

A lakásépítéseknél 18 szalékkal csökkent a megrendelések száma, előfordulnak csúszások is a koronavírus-járvány miatt, de ezt átcsoportosításokkal próbálják kezelni - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

ÉVOSZ: a héten tovább csökkent az építőipar rendelésállománya

A héten tovább csökkent az építőipari megrendelések állománya.