KSH: augusztusban az egy évvel korábbihoz viszonyítva 0,5, az előző hónaphoz képest 5,0 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene

Az idén augusztusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A Mapei Kft. belföldi forgalma 26 milliárd forintra emelkedett a harmadik negyedévben

A Mapei Kft. belföldi forgalma idén a harmadik negyedévben 26 milliárd forintot tett ki, ami 1,1 százalékos növekedés az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest - közölte az építőipari segédanyagokat és szigetelő rendszereket gyártó vállalat hétfőn az MTI-vel.

Korszerűsítette kivitelezői technológiáját a Délút Kft.

Új munkagépek beszerzésével, uniós támogatással, mintegy 553 millió forintos beruházással korszerűsítette kivitelező technológiáját Algyőn az út- és közműépítéssel foglalkozó Délút Kft. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.

ÉVOSZ: a rendelések csökkenésére számítanak az épületépítő vállalkozások

Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felmérésének eredményei szerint.

Az építőipari kkv-knak nyújt segítséget a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala IP Hősök kampánya

Az építőipari kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv-knak) nyújt segítséget a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) IP Hősök kampánya, amelyben az oltalomszerzés lépéseit és fontosságát mutatják be - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

Romlott az amerikai lakáspiaci index szeptemberben

Szeptemberben öthavi mélypontra esett az amerikai építőipari cégek bizalmi indexe.

KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva az építőipari termelés volumene 3,4, százalékkal nőtt júliusban

2023 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

ÉVOSZ: a főváros közlekedési intézkedései megdrágítják a kivitelezéseket

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint a főváros közlekedési intézkedései - a kerékpársávok létesítése és a pesti alsó rakpart időszakos lezárásai - miatt fokozatosan ellehetetlenül a kiszámítható építőipari kivitelezés és mindez költségemelkedéssel jár.

Szeptemberben 15 helyszínen várja az érdeklődőket a Nemzetközi Zöld Építés Hete

Magyarországon az idén 15 helyszínen várja az érdeklődőket a Nemzetközi Zöld Építés Hete szeptember 11. és 15. között - közölte az eseményt szervező Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) hétfőn az MTI-vel.

KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene júniusban

Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette kedden a Központi statisztikai Hivatal (KSH).

Az ÉVOSZ kamattámogatott hitel alkalmazását javasolja a lakások felújításához

A lakóingatlanok energiamegtakarítását célzó felújításához kamattámogatott hitelt, illetve vissza nem térítendő támogatást javasol az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek hétfőn küldött közleményében.

KSH: visszaesett a lakásépítés az első fél évben

Az első fél évben 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.