Megválasztották a kábítószerügyi egyeztető fórum tagjait

A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működési rendjét, főbb feladatait és a testület állandó tagjainak körét.

Elfogadták a BRFK 2018-as beszámolóját

Mintegy tíz százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző év adataihoz képest a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolója szerint, amelyet szerdán egyhangúlag fogadott el a Fővárosi Közgyűlés.

Időközi polgármester-választás lesz vasárnap Száron

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Fejér megyei Száron, miután az eddigi településvezető lemondott - közölte a község jegyzője kedden az MTI-vel.

Szabó Tünde: stratégiai ágazat a sport

Az elmúlt évekhez hasonlóan a magyar kormány a jövőben is stratégiai ágazatként tekint a sportra, a verseny- és szabadidősportok támogatása mellett a létesítményfejlesztés is a legfontosabb célok között szerepel.

Elfogadták Veszprém költségvetését

Elfogadta Veszprém 27,4 milliárd forintos főösszegű költségvetését csütörtökön a város közgyűlése.

Elfogadta Debrecen idei költségvetését a város közgyűlése

Elfogadta Debrecen idei költségvetését 174,8 milliárd forint főösszeggel csütörtökön a város közgyűlése.

Tarlós: egyensúlyban van a főváros idei költségvetése

Egyensúlyban van a főváros idei költségvetése, amelyet szerdán fogadott el a Fővárosi Közgyűlés - jelentette ki Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Megállapodás született a fővárosi fenntartású színházak támogatásáról

Az eddigi tao-támogatásnál magasabb, fix összegű előadóművészeti támogatást kapnak a jövőben a fővárosi fenntartású színházak, idén ez az összeg 3,5 milliárd forint.

Próbaüzemben működik január végéig az új tanuszoda Törökszentmiklóson

Próbaüzemben működik jelenleg a több mint 410 millió forintból épült új Horváth András Tanuszoda Törökszentmiklóson, januártól végétől azonban mindenki számára nyitva lesz - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere az MTI-vel.

Együttműködik a besztercebányai megyei és a nógrádi önkormányzat

Idén az Ipoly két hídjának újjáépítése is megkezdődhet, január közepén pedig besztercebányai támogatással síbusz indul Salgótarjánból négy közép-szlovákiai sípályára.

A II. kerületben indul a budapesti iskolabuszprogram mintaprojektje

A kormányzat iskolabuszprogramot indít, a mintaprojekt a II. kerületben kezdődik el 2019-ben - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kerületben tartott keddi sajtótájékoztatón.

Tarlós: nem érte veszteség a fővárost az e-jegyrendszer felmondott szerződése miatt

Nem érte pénzügyi veszteség a fővárost a budapesti elektronikus jegyrendszer projektjének felmondott szállítói szerződése miatt, csak olyan számlákat fizettek ki, amelyek mögött teljesítés van - mondta Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.