Már az újszülöttek is érzékelik a társas viszonyokat

Magyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban.
Véletlenül nevezték el így az egy napon, egymás mellett született babákat

Véletlenül nevezték el így az egy napon, egymás mellett született babákat

A Hernandez és a Shifflett család a bizonyíték arra, hogy az élet a legjobb rendező.
25 év után derült ki, hogy összecseréltek két újszülöttet a grazi kórházban

25 év után derült ki, hogy összecseréltek két újszülöttet a grazi kórházban

Egy vérvétel során derült fény arra, hogy 25 évvel ezelőtt a grazi kórházba összecseréltek két újszülöttet. Egyelőre csak az egyik személy kilétét tudják. A lánynál egy vérvétel során merült fel a gy...
Ezért akarja betiltani az újszülöttek fülének átlyukasztását egy anyuka

Ezért akarja betiltani az újszülöttek fülének átlyukasztását egy anyuka

Egy bátor anyuka szinte harcba szállt azért, hogy betiltsák a babáknak a fül átlyukasztását. Susan Ingram még petíciót is közzétett, amelyet már több mint 33 ezren írtak alá. "A fülbevaló semmi eg...
Csökkent Csehország lakosainak száma az első negyedévben

Csökkent Csehország lakosainak száma az első negyedévben

Csehországnak március végén 10 millió 537 ezer 800 lakosa volt, félezerrel kevesebb, mint egy éve. A csökkenés oka, hogy az első negyedévben az elhalálozások száma meghaladta a születésekét - közölte ...
Alvó szépségek: csodás fotók újszülöttekről

Alvó szépségek: csodás fotók újszülöttekről

Ezek a babák talán csak most léptek be a világba, de alvás közben már kiviláglik személyiségük. A bájos képek azt mutatják be, ahogy az apró arcokon kirajzolódnak a néhány napos csecsemők érzelmei. ...