Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.
Kína szerdán fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Hold túlsó oldalára tervezett küldetés között, és ezzel Peking szerint új szakaszba léptek az ország hosszú távú holdkutatási programjában.
A novemberben bejelentett transzformációval összhangban önálló holding társaságba vonja össze űripari és technológiai érdekeltségeit a 4iG Nyrt.
Az Európai Űrügynökség egyik legjelentősebb tudományos missziója, az Ariel az exobolygók légkörét, természetét, keletkezését és fejlődését vizsgálja - hangsúlyozta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
Stílusos űrruhában repülhetnek a NASA 2025-ös holdmissziójának asztronautái, ugyanis a Prada olasz divatház is részt vesz a gardróbjuk tervezésében.
Irány az űr! elnevezéssel harmadik alkalommal hirdet űrkutatási csapatversenyt a magyarországi és a határon túli magyar középiskolások számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT).
India Csandraján-3 küldetésének holdjárója megtette első útját a Hold felszínén csütörtökön, egy nappal azután, hogy az ország történelmet írt azzal, hogy űrjárműve elsőként szállt le a déli pólus közelében.
Galaxisra hasonlító halvány, kékes spirál tűnt fel néhány percre az alaszkai égbolton szombat hajnalban, miközben az északi fény is látszott - írta kedden a The Guardian online kiadása.
Az első magyar fejlesztésű, asztrofizikai kutatásokat végző kisműholddal, a GRBAlphával sikerült pontosan meghatározni az emberiség történetében valaha észlelt és megörökített legfényesebb gamma-felvillanás csúcsértékét.
Először sikerült lencsevégre kapni porvihart a Naprendszeren kívül a James Webb űrteleszkóp segítségével - írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató.
Minden idők legerősebb rakétarendszerét, a Starshipet tesztelte Elon Musk űrvállalata, a SpaceX helyi idő szerint csütörtökön.
Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagyott maga után az az aszteroida, amelynek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája múlt héten az első bolygóvédelmi teszt keretében szándékosan nekiütközött - jelentette szerdán a BBC hírportálja.
