Botrány - Emberkísérlet miatt magyarázkodik a Facebook

Hatalmas nemtetszést váltott ki a hír, amelyből kiderült, hogy a 700 ezer felhasználó hírfolyamát manipulálta a közösségi oldal úgy, hogy erre senkitől sem kapott engedélyt.faceEmberkísérletet kiáltott a nemzetközi sajtó, amikor napvilágra került, hogy a Facebook egy héten keresztül manipulálta 700 ezer felhasználó hírfolyamát. A kísérlet miatt most kénytelenek magyarázkodni a közösségi oldal tulajdonosai.

Adam Kramer, a Facebook munkatársa, és a tanulmány egyik atyja, elmondta, hogy úgy érezték, muszáj utánajárniuk annak a népszerű állításnak, hogy a felhasználó rosszabbul érzi magát, ha azt olvassa a hírfolyamában, hogy a barátainak mennyi pozitív híre van.

A kutatókat, akik között két amerikai egyetem is volt, az is érdekelte, hogy vajon azok a felhasználók, akik negatív híreket olvasnak, azok kevesebbszer lépnek-e be az oldalra.

Kramer hozzátette, hogy nagyon sajnálják, hogy a kísérletük, ami nem kapcsolódott az adott személyek adataihoz, ennyire megijesztette az embereket.

A Facebook a közleményében leírta, hogy a kísérlet arra szolgált, hogy kiderüljön változtatnak-e a felhasználók a posztolási szokásaikon attól függően, hogy milyen érzelmekkel találkoznak barátaik hírfolyamában, tehát semmi drasztikus nem történt.

Ez azonban nem nyugtatta meg az embereket, akik közül többen is bírálták a módszert. Jim Sheridan brit parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy a Facebook az emberek magánéletéről szóló szövegeket manipulálták.

A politikus aggasztónak nevezte, hogy a Facebook és mások képesek az emberek gondolatait befolyásolni a politikában vagy más területeken. Amennyiben valóban ilyen könnyű irányítani mások gondolatait, akkor muszáj valahogy megvédeni őket, vagy legalább tájékoztatni őket arról, hogy mi zajlik a háttérben.

facebook-newsfeedKatherine Sledge Moore, az illinois-i Elmhurst College pszichológusa nem osztozik Sheridan véleményén. Szerinte figyelembe véve, amit a Facebook állandóan művel a hírfolyammal, és annak alapján, amit a felhasználók elfogadtak, amikor regisztrálták magukat, ez a kutatás nem is volt rendkívüli. Ráadásul a kísérlet eredményei még csak nem is érdekesek, és ijesztőnek sem lehet őket nevezni.

A Facebook kísérlete jelenleg nem ütközött jogszabályba. A közösségi oldal rendszeresen változtat a hírfolyam szűrésének algoritmusán annak érdekében, hogy javítson a felhasználói élményen, valamint lehetővé tegye a hatékonyabb reklámozást. A 700 ezer felhasználót érintő kísérletet, tehát csak morálisan lehet megkérdőjelezni.

(Forrás: computerworld.hu)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com