A kutyák nem tudják, hogy a szavak minden hangja számít

Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el. A négylábúak ilyen jellegű figyelmi beállítódása lehet az egyik oka annak, hogy a legtöbb kutya élete során csak kevés szót tanul meg felismerni - a többi között ezt állapították meg az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai kutatócsoport munkatársai új tanulmányukban, amit a Royal Society Open Science nevű folyóirat december 9-i számában publikáltak.A kutyák meg tudják különböztetni a különböző beszédhangokat (például "k", "u", "ty", "a") és vannak hasonlóságok a szavak idegi feldolgozásában kutyák és emberek között. A legtöbb kutya ennek ellenére csak kevés szót képes megtanulni élete során még akkor is, ha emberekkel együtt, emberi nyelvi környezetben él. Ezért Magyari Lilla posztdoktori kutató és kollégái azt vizsgálták, hogy mennyire figyelnek a kutyák a beszédhangok közötti különbségekre, amikor szavakat hallgatnak -  olvasható az ELTE kutatásról beszámoló csütörtöki közleményében.


    
A beszámoló szerint ahhoz, hogy ezt az hipotézist tesztelni tudják, a kutatók kifejlesztettek egy eljárást arra, hogy fájdalom- és beavatkozás-mentesen mérni tudják éber, nem betanított, családi kutyák elektromos agyi aktivitását. A klinikumban és az alapkutatásban is gyakran használt módszer az elektroenkefalográfia (EEG), amit csillapított, alvó vagy éber, de betanított kutyákon is sikerrel alkalmaznak. De ebben a kutatásban olyan éber kutyákat vizsgáltak, akik semmilyen tréningen vagy beavatkozásban sem vettek részt.
  

A kísérletet az idegtudományi laborban folytatták le, ahol a kutyák gazdáikkal együtt voltak jelen. Először a kutya szabadon mozoghatott a laborban, majd a kísérletvezetők megkérték a gazdát, hogy foglaljon helyet egy matracon, ahol a kutyája is mellé tud feküdni, mintha pihennének. Majd a kísérletvezetők tapasszal rögzítették az elektródákat a kutya fejbőrén. Amikor az elektródák felkerültek, a kutyáknak szavakat játszottak le hangszórókból. A szavak között volt olyan instrukció, amit ismertek (például: "gyere"), volt az instrukciókhoz hasonló, de értelmetlen szó (például: "gyare") és volt teljesen más értelmetlen szó is.
    

A kutyák agyi aktivitása azt mutatta, hogy a kutyaagy gyorsan megkülönböztette egymástól az ismert szavakat a nagyon különböző értelmetlen szavaktól már 200 millszekundummal azután, hogy a kutyák meghallották a szavak kezdetét. Ez a hatás hasonló a humán eredményekhez, amelyek szerint az emberi agy már a szavak kezdete után néhány száz millszekundummal eltérően válaszol a jelentésteli és az értelmetlen szavakra.
    

A kutyák agya ugyanakkor nem különböztette meg egymástól az általuk ismert szavakat azoktól az értelmetlen szavaktól, amelyek csak egy hangban különböztek. Ez az eredmény a 14 hónapos csecsemőkkel végzett vizsgálatok eredményeivel áll összhangban. A csecsemők ugyanis 14 és 20 hónapos kor között kezdik el hatékonyan feldolgozni a szavak fonetikai részleteit, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a szókincsük kifejlődjön.
  

"Azt gondoljuk, hogy a csecsemőkhöz hasonlóan a kutyáknál sem perceptuális korlátok állnak annak a hátterében, hogy az agyi aktivitásuk nem különbözteti meg az ismert a hasonló, de értelmetlen szavaktól. Inkább a figyelemmel kapcsolatos és a szófeldolgozáshoz kötődő folyamatokról lehet szó. A kutyák valószínűleg nem figyelnek a beszédhangok részleteire, amikor szavakat hallgatnak. További kutatások tudnák felderíteni, hogy ez lehet-e az egyik oka annak, hogy a kutyák nem képesek egy nagyobb szókincs elsajátítására" - összegezte a kutatás konklúzióját Andics Attila, az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport vezető kutatója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com