A törpemalacok és a kutyák emberekkel való kommunikációs viselkedéséről készült tanulmány

Családban élő fiatal törpemalacok és kutyák emberekkel való kommunikációs viselkedését hasonlították össze az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) - Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTA) Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport és az ELTE Etológia Tanszék kutatói az Animal Cognition című folyóiratban most megjelent tanulmányban.A kutatásból kiderült, hogy a közvetlen emberközelben nevelt törpemalacoknál spontán megjelennek kutyákhoz hasonló szociális-kommunikációs viselkedési formák, de fajra jellemző sajátosságukból kifolyólag kevésbé fogékonyak az emberi jelzésekre, és néha inkább a saját stratégiájukat követik - közölte az egyetem szerdán az MTI-vel.

    
A kutatók két viselkedéses tesztben vizsgáltak fiatal családi kutyákat és törpemalacokat. Az első vizsgálatban a kutatók megfigyelték, hogyan viselkednek az állatok a kísérletvezetővel élelem jelenléte nélkül, majd miután kaptak tőle pár falat ennivalót. Miután enni kaptak, a malacok és a kutyák is többet fordultak az ember felé és gyakrabban értek hozzá, többször néztek fel az arcára. Érdekes különbség viszont, hogy ha nem vártak élelmet, akkor csak a kutyák néztek az emberi arcra, a malacok nem.
    

Egy másik tesztben az állatok két rejtekhely közül választhattak többször egymás után. A kísérletvezető mindig mutatással jelezte, hogy a kettő közül melyik tartalmaz élelmet. Úgy, hogy előzetesen nem tanították az állatokat erre, csak a kutyák követték a mutatást, a malacok nem. Viszont a malacok sem véletlenszerűen választottak, csak a szociális jelzés helyett ők inkább egy oldalválasztós stratégiát követtek, ugyanahhoz a rejtekhelyhez mentek újra és újra.
    

A tanulmány, amely a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), az MTA Lendület program és az ELTE támogatásával valósult meg, az Animal Cognition-ben jelent meg Comparing interspecific socio-communicative skills of socialized juvenile dogs and miniature pigs címmel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a magyar versenyzők a Lengyelországban megrendezett V. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyen.

A legokosabb macskafajták

A legokosabb macskafajták

Hét macskafajta, amelyek játékosak, kíváncsiak és sokszor a gazdájuk előtt járnak egy lépéssel.

http://ujhazak.com