Állatfajok, amelyek kihalásának csak örülhetünk
Több, mint 10 méteres gigakígyók, féltonnát nyomó ragadozómadarak, de óriás cápák is uralták egykor a világot.
A dinoszauruszok az elsők, ami mindenkinek az eszébe jut, ha mára már kihalt őslényekről esik szó, pedig a dinoszauruszok mellett más olyan hatalmas állatfajok is léteztek, amelyek minimum ránk hoznák a frászt, ha nem haltak volna ki.
Argentavis magnificens: A repülésre képes ragadozómadár kimondottan rémisztő látvány lehetett az 5,1–6,1 méter szárnyfesztávolságával, ami mellett a szárnyfelülete 8,11 négyzetméter volt – viszonyításképpen a királyalbatrosz szárnyfesztávolsága 2,9 – 3,3 méter.
Mivel az Argentavis magnificens 6 millió évvel ezelőtt élt Argentína területén, ezért mostani ismereteink szerint, az emberiség nem találkozott vele. A csúcsragadozónak számító madárnak nem voltak természetes ellenségei.
Az életmódjáról csak keveset lehet tudni, így például azt, hogy a vágócsőre alapján inkább vadász volt, mint dögevő.
Diprotodon: Ausztrália megafaunájának utolsó időszakában létezhettek olyan állatfajok, amelyekkel az emberiség is találkozhatott. Méghozzá olyannyira, hogy jelenleg is tudományos vita folyik arról, hogy ezeknek a nagyméretű állatfajoknak a kihalását a klímaváltozás okozta, vagy inkább az egyre terjeszkedő, vadászó emberiség miatt pusztultak el.Bárhogy is történt, az biztos, hogy minden esély megvan arra, hogy az akár 3 méterre is megnövő, 2,5 tonnát nyomót Diprotodon találkozhatott az őseinkkel, hiszen az állatfaj 44 ezer évvel ezelőtt halt ki, míg az első ember megjelenését 50 ezer évvel ezelőttre datálják.
A találkozás valószínűségét ausztrál őslakosok legendái is erősítik, ugyanis azokban szerepel egy bunyip nevű óriáslény, aminek leírása nagyon hasonlít a növényevő Diprotodonra, aminek ma ismert legközelebbi rokona a koala és a vombat.
Dromornis stirtoni: A röpképtelen, 3 méteres, akár 500 kilót is nyomó madár egyike a valaha talált legnagyobbaknak. A tudósok arról a mai napig vitáznak, hogy a Dromornis stirtoni tápláléka a növények szárai voltak-e, vagy inkább ragadozó életmódot folytatott.
Az állatfaj nagyjából 5 millió évvel ezelőtt halhatott ki Ausztráliában, ahol akkoriban több nagy testű faj is élt, éppen ezért nevezik „ausztrál megafaunának” az abban a korban ott élő élővilágot.
Óriásfogú cápa: Megalodon néven is ismert a valaha élt legnagyobb cápa, aminek méreteit jól szemlélteti az, hogy találtak olyan fosszílizálódott fogat, aminek hossza 13,7 cm, szélessége 11,2 cm volt. Ez alapján a kutatók úgy becsülik, hogy a cápa 14,2 méter hosszúságú lehetett, de a 20 métert sem zárják ki, ami azt jelenti, hogy az óriásfogú cápa háromszor hosszabb volt a ma élő legnagyobb fehércápánál.
A szakértők azt feltételezik, hogy az óriásfogú cápa a pliocén korban, 3,6 millió évvel ezelőtt halhatott ki. Az állatfaj maradványait a világ több pontján, így Magyarországon is, Mátraszőlősön, Fertőrákoson és a Pécshez közeli Danicz-puszta homokbányájában is felfedezték.
Titanoboa: Az egyik legrémisztőbb élőlény lehetett a paleocén korban, úgy 60–58 millió évvel ezelőtt élt, a mai Kolumbia területén felfedezett kígyófaj, a Titanoboa cerrejonensis, aminek hossza 13 méter is lehetett, és akár több, mint 1 tonnát is nyomhatott – viszonyításképpen a ma élő legnagyobb kígyófaj, a zöld anakonda csupán 5,2 méter hosszú, tehát az ősének biztos, hogy nem jelentett volna gondot egészben lenyelni egy embert.
Arra a kérdésre, hogy hogyan nőhetett meg ilyen nagyra a hideg vérű hüllő, az a kutatók válasza, hogy akkoriban az átlaghőmérséklet 32 °C lehetett a régió trópusi erdőségeiben, ami lehetővé tette, hogy az állatfaj példányai nagyobbra nőjenek az újkorban élő utódaiknál.
(Forrás: noizz.hu)
Hozzászólások