Dél-amerikai tevefélék születtek a Szegedi Vadasparkban

Két dél-amerikai teveféle, guanakó (Lama guanicoe) és alpaka (Lama pacos) született a Szegedi Vadasparkban, a csikókat az állatkert vasárnapi vakációindító rendezvényén is megfigyelhetik a látogatók tágas kifutóikban - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.A Szegedi Vadaspark egyik különlegessége, hogy gyűjteményében mind a négy dél-amerikai tevefélét bemutatja, a két vad forma, a vikunya (Vicugna vicugna) és a guanakó mellett a belőlük háziasított alpakát és lámát (Lama glama) is. A tevefélék őshazája Észak-Amerika - ahol ma már nem élnek -, onnan terjedtek el Dél-Amerikában és Ázsiában, majd végül Észak-Afrikában is. Az összes fajukra jellemző, hogy rendkívül jól alkalmazkodtak a szélsőséges időjárási viszonyokhoz, silány növényi táplálékkal, kevés vízzel is beérik.
    

A dél-amerikai teveféléknek tágas kifutókat rendeztek be a vadasparkban, az állatok jól érzik magukat, így rendszeresen csikókkal bővülnek a csapatok. Bár pont a guanakóknál 2020 előtt több mint tíz évig nem született utód, azóta azonban több csikó is világra jött, a legutóbb május végén egy kanca. A napokban az alpakák csapata is bővült egy fekete-fehér csikócsődörrel.
    

A látogatók valamennyiüket megtekinthetik a kifutójukban, hiszen anyjuk gondosan neveli őket, nem volt szükség gondozói beavatkozásra. A guanakók Dél-Peru, Chile, Argentína és Nyugat-Paraguay mérsékelt övi füves pusztáin, sivatagjaiban és az Andok vonulatai között élnek, akár 5 ezer méteres tengerszint fölötti magasságban is. Fűfélékkel és más növényekkel táplálkoznak.
    

Hosszú vastag gyapjuk - amely kiváló minőségű, csak a vikunya szőrméjét értékelik magasabbra - hátukon vörösesbarna, hasukon fehér színű. Testtömegük 115-140 kilogramm, és akár 56 kilométeres óránkénti sebességgel is tudnak futni. Húsukért és szőrükért is vadásszák őket, de számuk az élőhelyek elvesztése miatt is drasztikusan csökken.
    

Az alpakát ötezer éve háziasították, az 55-65 kilogrammos testtömegű állatok vérében magas a vörösvérsejtek száma, így alkalmazkodnak a ritka magashegyi levegőhöz. Dél-Amerikában az állat húsát, bőrét és tejét is hasznosítják, de egyre kedveltebb háziállattá válik Észak-Amerikában és Európában, nemcsak értékes szőre, hanem viszonylag egyszerű tartása miatt is. Ehhez hozzájárul, hogy közeli rokonánál, a lámánál kisebb és kevésbé agresszív, sőt, némelyik kifejezetten barátságossá válhat gondozójával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

http://ujhazak.com