Megtelepedett a mocsári teknős a Pilisi Parkerdő tavaiban

A Pilisi Parkerdő számos erdei tavában figyelték meg idén tavasszal és a nyár első felében az egyetlen Magyarországon őshonos teknősfaj, a mocsári teknős több példányát - tájékoztatta az erdőgazdaság szóvivője csütörtökön az MTI-t.Lomniczi Gergely közölte: korábban nagyjából ötévente találtak egy-egy példányt. A Pilisi Parkerdő egy uniós természetvédelmi program keretében a Visegrádi-hegység csaknem húsz erdei kistavában az eredetivel megegyező környezetet hozott létre, az állatok betelepedése ennek is köszönhető.

A mocsári teknős védett állat, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Az állat nagyon érzékenyen érinti, ha tojásrakó helyeit megzavarják, állománya ezért is fogyatkozott meg. Alapvetően sík vidékekhez kötődő faj, ritkán látható a Visegrádi-hegységben és a Pilisben. A Pilisi Parkerdő Zrt. által helyreállított tavak mindegyikében elterjedt és nagy egyedszámban fordul elő a pettyes gőte, de a kirándulók gyakran találkozhatnak barna varanggyal, erdei és gyepi békával, valamint zöld levelibékával is.


Az erdőgazdaság által kezelt területekre az örökerdő-gazdálkodás eredményeként számos faj visszatért, a Buda környéki erdőkben újra megtelepedett az aranysakál, a Pilisi Parkerdőben nőtt a denevérkolóniák száma - közölte a társaság. A Pilisi Parkerdő Zrt. az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a magyar versenyzők a Lengyelországban megrendezett V. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyen.

A legokosabb macskafajták

A legokosabb macskafajták

Hét macskafajta, amelyek játékosak, kíváncsiak és sokszor a gazdájuk előtt járnak egy lépéssel.

http://ujhazak.com