MME: a baglyok szaporodását költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság

Műfészkek, költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság és az önkormányzatok a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében.Mint felidézik, Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él, vagy pedig kimondottan emberkövetőnek számít. Az MME közleményében kiemeli, települési jelenlétük azért fontos, mert ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak, és fiókáikat is ezekkel etetik, így biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat.
    

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a baglyok hiányában a rágcsálók állományapasztását a házi- és társállatok mellett az emberre is veszélyes mérgezett csalik kihelyezésével lehet csak megoldani, míg egyetlen erdei fülesbagoly évente akár ezernél is több rágcsálót zsákmányol, ami a népes telelőcsapatok esetében már óriási számot jelent.
   

Kiemelik, hogy a kisebb termetű bagolyfajok ráadásul rengeteg kártevő rovart is elfogyasztanak, ezért sem mindegy, hogy lakott területeinken mennyi él, él-e egyáltalán ezekből a madarakból. Megtelepedésük egyik legfőbb akadályát gyakran a megfelelő fészkelőhelyek hiánya jelenti, a baglyok ugyanis nem tudnak fészket építeni. Mint az MME közleményében írja, költésükhöz korhadt üregekkel, vastag törzselágazással rendelkező idős fákra, nagy testű harkályok odúira, varjúfélék, gólya, egerészölyv fészkeire, egyes fajoknak pedig nyitott padlásokra van szüksége.
    

Az MME közleményében hangsúlyozza, hogy a leginkább emberkövető gyöngybagoly templomok toronysüvegébe, padlásokra telepített költőládákkal, a macskabagoly, a kisebb testű kuvik és füleskuvik megtelepedését pedig nagyméretű mesterséges odúkkal lehet segíteni. A baglyoknak kirakott műfészkek, mesterséges odúk esetében alapelv, hogy ezekbe mindig kell száraz füvet, lehullott lombot vagy akár faforgács fészekanyagot tenni, amiben a tojó fészekmélyedést alakíthat ki a tojásoknak - áll a közleményben.
    

Magyarország a műfészkeket, költőládákat a világ első országai között elsőként kezdte el széles körben alkalmazni, fejleszteni, köszönhetően az 1905-ben, a Baranya megyei Kárászon megalakult Első Magyar Fészekodúgyárnak is - emeli ki az MME közleményében. További részletek a https://www.mme.hu/baglyok-koltesenek-segitese internetes oldalon olvashatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com