132 pályázat érkezett 51 milliárd forint támogatási igénnyel

A tavalyi 112 után idén már 132 pályázat érkezett be 51 milliárd forint összesített támogatási igénnyel a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) által meghirdetett HU-rizont Programra - közölte az NKFI Hivatal az MTI-vel szerdán.A második alkalommal meghirdetett program célja, hogy a magyar egyetemek nemzetközi élvonalbeli intézményekkel közösen fejlesszenek megoldásokat a társadalom és a gazdaság legégetőbb kihívásaira - írták a hivatal közleményében.

"Magyarország innovációs stratégiája, a Neumann János Program meghatározta azt a célt, hogy a magyar tudományos és kutatási ökoszisztémát még erőteljesebben be kell ágyazni a nemzetközi, tudományos vérkeringésbe. A magyar kormány az egyetemeink Erasmus és a Horizont programokból történő kizárására válaszul elindította a teljes mértékben hazai finanszírozású Pannónia, illetve a HU-rizont Programot" - emlékeztettek a közleményben.

A 8 milliárd forint keretösszegű HU-rizont Program célja, hogy a magyar egyetemek a világ legjobb egyetemeivel és kutatóintézeteivel alakítsanak ki új együttműködéseket a Neumann János Program három fókuszterületén (digitalizáció, zöld átállás, egészségügyi technológiai fejlesztések).

"A program különlegessége, hogy a magyar felsőoktatási intézmények a világ top 100-as egyetemeivel dolgozhatnak együtt, mint például a Stanford, az Oxfordi Egyetem, a King’s College vagy a Szöuli Nemzeti Egyetem" - írták.

A közlemény szerint a most benyújtott pályázatok értékelése júniusban kezdődik, amely során hazai és nemzetközi szakértők a kutatás újszerűsége, a konzorcium szakmai felkészültsége, a fiatal kutatók bevonása és a megvalósítási terv minősége alapján döntenek a pályázatok odaítéléséről. A mostani kiírás keretében 17 hazai és 2 határon túli magyar egyetem összesen 132 pályázatot adott be, több mint 51 milliárd forint összesített támogatási igénnyel.

Azt írták: a 2-3 éves kutatási együttműködések hosszú távon is hozzájárulnak a magyar kutatás nemzetközi beágyazottságához és versenyképességéhez.
Az NKFI Hivatalon keresztül nyújtott támogatás nemcsak a hazai intézmények, hanem a nemzetközi partnerek költségeit is fedezi, a konzorciumokat pedig minden esetben magyar egyetemek vezetik - írták.

Felidézték, hogy 2024-ben 30 projekt nyert támogatást (köztük például a Debreceni Egyetem a Caltech-hel (California Institute of Technology), a Szegedi Tudományegyetem a Cambride-i Egyetemmel, az Óbudai Egyetem a Stanford Egyetemmel közös projekten dolgozik), a Kulturális és Innovációs Minisztérium pedig akkor a nagy érdeklődés miatt 50 százalékkal, 12 milliárd forintra megemelte a támogatási keretösszeget.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com