A 60 éves CERN-t ünneplik az ELTÉ-n

A genfi CERN kutatóközpont megalapításának hatvanadik évfordulóját ünneplik kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetemen; a jubileum keretében átadták a Sokszínű fizika interaktív kiállító buszt, és előadást tartott Rolf Heuer, az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN főigazgatója.

cn"A busz célja, hogy közelebb hozza a középiskolás fiatalokhoz a fizika olyan szép, de talán nehezebben érthető területeit, mint nanotechnológiai kutatások vagy a részecskefizika" - mondta az egyetem lágymányosi campusán megrendezett sajtótájékoztatón Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója. A busz a tervek szerint ősszel indul útjára, hogy országszerte középiskolákban népszerűsítse a tudományt és a kutatói életpályát.

Lévai Péter úgy fogalmazott: a CERN-nek Magyarországon van a "második agya, avagy szíve", hiszen itt, Csillebércen elemzik ki azokat az adatokat, amelyeket a CERN gyűjt össze.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Úgy is mondhatjuk, hogy Csillebércen ássuk ki az adattömegből a felfedezéseket. Nagy büszkeség számunkra, hogy erős partnerei lehetünk CERN-nek" - tette hozzá.

A svájci részecskefizikai laboratórium egyúttal továbbképzési helyszínként is szolgál magyar tanárok számára: az elmúlt években összesen több száz magyar fizikatanár vehetett itt részt többnapos képzési programokon - jegyezte meg Lévai Péter.

Rolf Heuer hangsúlyozta, hogy az intézetben folyó fizikai kutatások eredményei gyakran más területeken is hasznosíthatók. Példaként az orvostudományt - tumorok lokalizálása és kezelése - és az energiatechnológiát - napelemek hatékonyságának javítása - említette.

A CERN főigazgatója kitért arra is, hogy a kutatások legmagasabb szakmai szinten való végzése mellett az is fontos céljuk, hogy csapatmunkára és együttműködésre tanítsák a kutatókat.

A CERN60 kiemelt eseménye volt a Sokszínű fizika interaktív kiállító busz átadása. A külsejében is színes busz egyik részében az eddig is népszerű "nanobusz" (Nanocsodák mozgásban kiállítás) kísérleteit lehet továbbra is kipróbálni, másik részében pedig a CERN világába léphetnek be az érdeklődők, megcsodálhatják például az LHC alagút és a detektormágnesek impozáns képeit. A busz a tervek szerint ősszel indul útjára, hogy országszerte középiskolákban népszerűsítse a tudományt és a kutatói életpályát.

A jubileumi programok keretében Rolf Heuer ismeretterjesztő előadást is tartott A CERN 60 éve: Mit mond nekünk a Higgs-bozon felfedezése a fizikáról, az emberiségről és az univerzumról címmel.

Idén Európa-szerte nagyszabású rendezvényekkel ünneplik a CERN 60. születésnapját. A CERN60 eseménysorozat keddi magyarországi nyitórendezvénye az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésében valósult meg. Az ünneplés a szeptember 27-28-i hétvégén folytatódik Csillebércen, a Wigner-központban második alkalommal megrendezendő CERN Open Days keretében; a tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is kiállítás várja az érdeklődőket és megnyílnak a Wigner Adatközpont kapui is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com